(Nyári ismétlés /NYI/: Ez az írás 2016. március 1-jén jelent meg először.)
Álljanak meg egy pillanatra a Nagy Imre körút és a Baross utca sarkánál, átellenben a 24 emeletes toronyházzal, majd kezdjenek lassan körbefordulni. Nem figyeljenek másra, csak azokra a közmű szekrényekre, amelyeken egy teljes kör alatt megakad a szemük. Ha jól számoltam, akkor ezen az egy helyen, tizenegy különböző állapotú, méretű és színű ilyen utcai műtárgyat lehet megszámolni. Nem akarok túlzásokba esni, de több van belőlük, mint fából, padból és utcatáblából, pedig itt négy közterület ér egymásba.
Nem vagyok szakember, de képtelen vagyok tizenegy szolgáltatót felsorolni. Ráadásul semmi sem utal arra, hogy a tizenegy szekrény közül bármelyik is a vízhálózat, a csatornarendszer vagy a gázszolgáltatás miatt lenne kihelyezve. Tehát marad a lakossági áram, a közvilágítás, a telefon, a kábeltévé, esetleg az internet és mondjuk a közlekedési jelzőlámpa, amikhez ilyen ládák kellhetnek. De ez még így is csak hat. Mi szükség van ezen a helyen további öt közműszekrényre?
Mondhatnák, hogy mindez a káka keresése a csomón. Szerintem meg az épített környezetünk és a város arculata iránti aggódás. Mert, hogy mindaz, ami a Nagy Imre körút és a Baross utca sarkán látható, nem szép vagy esztétikus, az egészen biztos. Ráadásul a helyszín csak egy kiragadott, de kirívó példa.
Kicsit olyan, mintha a közműszolgáltatóknak a köz érdekére hivatkozva mindent lehetne. Mintha se őket, se az engedélyezőket nem érdekelné a városkép, csak a szolgáltatók érdeke, költséghatékonysága, meg a munka problémamentes elvégzése. Jön egy újabb szolgáltató, bejelenti, hogy valami nagyon fontosat csinál, és nem baj, hogy előtt már tizenegyen csináltak hasonló fontosat, neki is megengedik egy újabb igénytelen kapcsolószekrény felállítását? Mert kilenc esetben már így történt. Miként az is, hogy aztán éveken keresztül nem nagyon nyúl senki a kihelyezett ládákhoz. A külsejük ápolása meg aztán végképp nem jut senkinek az eszébe. Úgy maradnak a városban szerte szét ezek az idővel mind rondább műtárgyak, mint idétlen kutyatulajdonos kutyája után az ürülék.
Szerény nyomott agyammal csak kérdéseket tudok feltenni. Ilyeneket. Biztos, hogy minden szolgáltatónak külön szekrény kell? Kivitelezhetetlen lenne ezek épületekbe vagy föld alá helyezése? Ki engedélyezi ezeknek a közmű ládáknak a felállítását? Neki nincs szépérzéke? Nem zavarja, ha egy méteren belül van már másik? Olykor ellenőrzi valaki, hogy a korábban felállítottak valóban használatban vannak-e? Magyarázat minderre, hogy már évtizedek óta ez a gyakorlat?
Tudom, hogy a többséget nem zavarják ezek a közműszörnyek. Leginkább azért, mert az elmúlt évtizedekben tényleg megszoktuk őket. Oly annyira, hogy talán fel se tűnnek. Pedig mindenütt ott vannak. Tessék megszámolni, hogy a vasútállomástól a Baross utca elejéig hány ilyen ládára lehet bukkanni! Ha kevesebbre, mint ahány üzlet van a Baross utcában, a különbséget mozijegyben kifizetem. Vagy végig lehet sétálni a Szapáry úton. Mintha a „hogyan rondítsuk el a közterületeinket”, legalább fél évszázada tartó verseny döntőjére készülnénk. Lepattant, megroggyant, rozsdásodó, elhanyagolt utcai műtárgyak mindenütt.
Persze, közterületről van szó. Ami mindenkié, tehát senkié. Amit rendeletek védenek és hagynak magukra. Mit tehetünk? Számoljuk a közműszekrényeket, aztán belenyugszunk, hogy ez biztos, így van rendjén.
Így van rendjén? Biztos, hogy a közműszekrényeké itt a tér?