Az idén 41 éves szolnoki vasútállomás egykor világos utasforgalmi csarnokában, a valamikor a Jubileum térre néző hatalmas ablakok előtt, évek óta üresen álltak a senkinek sem kellő pavilonok. Mígnem a Szombathelyről Szolnokra helyezett Kondor Balázs, forgalmi csomóponti főnökségvezető – egy szívvel-lélekkel vasutas, akinek a felmenői is a MÁV-ot szolgálták – gondolt egy merészet. Elkérte az üresen álló bódékat, a Dunántúlról idehozatta fantasztikus vasúti gyűjteményét, két ismerősével rendbe tették a kopott helyiségeket, majd a lassan két évtizede építgetett gyűjteményéből berendezte a Szolnoki Vasúti Almáriumot. Azaz egy távírdát, egy forgalmi irodát, egy személypénztárat és egy Utasellátót. De úgy, hogy a retró és a vasút iránt bármilyen minimális érdeklődést mutatók körében hamarosan zarándokhely lesz a szolnoki vasútállomás, ahol az Almárium megnyitása az utóbbi évek, vagy talán évtizedek legjobb történése.

Hogy pontosan hány tárgy található a Szolnoki Vasúti Almáriumban azt maga a fiatal gyűjtő sem tudja megmondani. Csak a hivatalos kiadványok száma lehet olyan hatszáz, tehát, ha a tárgyakat, a jegyeket, a pecséteket, azaz mindent megpróbálnánk egyenként megszámolni, szerintem olyan 1500-2000 körül állnánk meg. Azaz egy páratlanul gazdag, iszonyatosan részletes és alapos gyűjtemény talált otthonra Szolnokon. Amit alapvetően csak az üvegfalon, a „kirakatokon” keresztül lehet megnézni, ám így is igazi élmény. Nem egyszer. Többször. Hiszen mindig észrevesz valami újabb részletet a nézelődő.

Az Utasellátóban például olyan üdítő- és sörösüveg gyűjtemény – Kinizsi és Ászok sörök, Utasellátó és ET-ÜD üdítők – sorakozik a faládás szódásüvegek, a ritka rekeszek és az elfeledett márkájú csokik – Úttörő, Úttörővasút – mellett, hogy bármelyik vendéglátóipari gyűjtemény sírva könyöröghetne érte. Az asztalokon lévő márkázott porcelánkészletek, az évtizedes plakátok vagy éppen a ma már sehol sem látható gépek – kávéfőző, pénztárgép vagy éppen lemezjátszó – egy harminc-negyven évvel ezelőtti világot idéznek. Olyan részletekre is figyelve, mint a kasszában lévő apró, a kések és sörnyitók vagy éppen a sörcsapoló pisztoly. Nem lehet csodálkozni, hogy az ajtóra ki kellett tenni a Zárva táblát. Olyan ez az Utasellátó, hogy az a nézelődő érzése, mindjárt belép valahonnan egy felszolgáló és néhány vendég.

Az innen nyíló, berendezett jegypénztárnál viszont már nem állnánk sorban egy mai utazás előtt. Nézelődőként azonban onnan is nehéz elmozdulni. Régről ismerős jegyek – most már tudom a szakzsargont: kéregjegyek – terniol, azaz jegyszekrény és sok régi állomásról ismerős pénztárablak. Aminek története sokat elárul Kondor Balázsról. Az egykor Beled állomáson szolgáló kétnyílásos ablak mögött maga a gyűjtő is szolgált, majd amikor az épületet elérte az átépítés, és csákánnyal akarták szétverni az ablakot, három üveg sörért gondosan kibontatta, majd elrakta azt. Így kerülhetett Szolnokra ez az 1917-es pénztárablak, ami mögött egy 1921-es forgalmi tiszti zubbony és sapka is lóg a fogason. Egy ugyancsak vasutas dinasztiában felnövő kolléganő ajándéka.

A forgalmi irodában és a távírdában sincs olyan tárgy, amelyeknek a történetét ne tudná azonnal feleleveníteni a gyűjtő. Az első elektromos kávéfőzőt a nagymamájától, az összetéveszthetetlen gömb alakú locsolót egykori titkárnőjétől kapta, míg az eszközök, füzetek és pecsétek jelentős részét pályafutása során maga használta. Remélem, sokáig és sokaknak megmutatja majd meg azt a tárcsát, amivel az első vonatát eresztette, és szintén ott lapul az egyik polcon. Rengeteg, csak a Magyar Államvasutakra jellemző tárggyal együtt.

A Szolnoki Vasúti Almárium nemcsak bármikor megtekinthető, de szolnokiaknak, Szolnokra érkezőknek, vasút imádóknak és vasutas felmenőkkel rendelkezőknek – azaz szinte mindenkinek – kötelező elfoglaltság. Az ott található telefonszámon bejelentkezve pedig olykor alkalmi, kiscsoportos tárlatvezetés is kérhető a gyűjtőtől, aki azt ígéri, néhány évig biztosan ezen a helyen maradnak a kincsei.