Ha még valaki emlékszik arra, hogy Pécs miként lett 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa, mi és mikorra készült el a baranyai megyeszékhelyen, akkor szerintem nem gondolhat mást erről a címről, minthogy minden olyan magyar város nyugodtan elindulhat érte, ahol van civil összefogás, kreativitás, és lakói akár a biztos vereség tudatában is képesek együttgondolkodni és dolgozni. Amennyiben ehhez azt is hozzátesszük, hogy csak ebben az évtizedben mely városoknak sikerült a címet megszerezniük – a kandidálók soráról nem is beszélve -, akkor egyszerűen nem mondhatunk mást: már az indulás is egy hatalmas lehetőség lehet. Ráadásul ezt a címet legközelebb 2033 után – inkább a harmincas évek végén, tehát nagyjából húsz év múlva – szerezheti meg újra magyar város. Ez pedig nagyon hosszú idő. Miként a 2023-ig előttünk lévő is.
A civil összefogást és az itt élők közös munkáját is emiatt emeltem ki. Mert a választási ciklusokban gondolkodó jelenlegi „politikai elittől” nem várható, hogy olyasmibe fektessen energiákat, ahol már nem ők avathatnak, nyilatkozhatnak, osztozkodhatnak. Mivel az elmúlt évtizedekben választott képviselőinkben – akik persze olyanok, amilyeneket megérdemlünk – nyomát sem látni a hosszú távú gondolkodásnak, tényleg csak az itt élőkre, az életüket Szolnokon tervezőkre lehetne számítani. Ugyanis Szolnok jelenleg semmivel sem indulna rosszabb pozícióból az Európa Kulturális Fővárosa címért, mint a már tudható magyar kandidálók. Nagyjából annyi esélyünk lenne elnyerni ezt a címet, mint Magyarországnak a 2024-es olimpia rendezési jogát. Ugyanakkor arányaiban a hozadéka is éppen akkora lenne, mint a készülő, olimpiai jelentkezésünknek.
Csak játsszunk el a gondolattal, hogy egy ilyen pályázat esetén, egy nagyjából tízéves – nemzetközi kontextusban is értelmezhető – kulturális koncepciót kellene leraknunk az asztalra! Azaz meg kellene tudnunk fogalmazni, mit gondolunk magunkról, a városról, az intézményeinkről – de a pályázat miatt az infrastruktúránkról, a szociális hálónkról és az iparunkról is – az elkövetkező tíz esztendőben. Olyan kérdéseket kellene feltennünk, amelyekre már csak azért is érdemes lenne válaszokat keresnünk, mert ezek nélkül minden beruházás és fejlesztés csak a mának, a látszatnak szól. Legyen az műemlékek felújítása, útépítés, intézménybővítés, vagy átfogóbban turisztikai vagy felsőoktatási fejlesztés.
Lehet, hogy van ilyen koncepciója Szolnoknak, vagy éppen készül. Akár még azt is el tudom fogadni, hogy valahol, valamiféle társadalmi vita is zajlott vagy zajlik róla. Ám az elmúlt évtizedek arra is megtanítottak, hogy amennyiben nincs konkrét cél rendelve a koncepciók gyártásához, akkor azok alibiből, a fiókoknak készülnek. Olykor nem is kevés pénzért.
Merjünk álmodni! Most egy konkrét cél érdekében lefektetett koncepció mentén ütemezhetnénk olyan elodázhatatlan ügyeket, mint például a színház felújítása, az Eötvös téri víztorony sorsa, netán a hiányzó koncertterem, konferenciaterem és szabadtéri színpad kérdése. Miként belefűzhetnénk a talán megújuló Művésztelep további fejlesztését, a RepTár II. projekt elindítását, vagy mondjuk a pusztuló Tárház és a Pelikán szálló kulturális terekké alakítását. Mindehhez pedig óhatatlanul kapcsolódna számtalan városrész rehabilitációja. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy egy ilyen léptékű terv kikényszeríthetné a vasútállomás évek óta húzódó felújítását, a hiányzó második belvárosi Tisza-híd tervezését, netán egy szolnoki villamos hálózat kiépítését.
Nem keverve a témákat, de ide tartozik: ezekkel Szolnok 950 éves évfordulójának (2025) is úgy futnánk neki, hogy a 900 éves fejlesztések mértékének legalább a közelében lennénk.
Ne hülyézzük le csípőből egymást! Az álmokból születnek az öletek, amelyek aztán újabbakat generálnak, hogy a lehetőségek mentén néhány megvalósuljon belőlük. Viszont, ha álmodni se merünk, mert elfogadjuk, hogy itt nincs értelme, akkor magunkat fosztjuk meg egy csomó lehetőségtől. Elfogadom mások véleményét, de a magamét fenntartom. Az én Szolnokom igenis alkalmas lenne arra, hogy elinduljon a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért. És nagyon fogom sajnálni, ha meg sem próbáljuk. Márpedig a pályázat idén ősszel fog megjelenni.
