Próbálok végtelenül empatikus lenni mindenkivel, aki szívét-lelkét igyekszik beletenni egy munkába. Azokkal meg különösen, akik évtizedekig dédelgetett álmukat akarják megvalósítani. Ha pedig ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a mozikban a magyar nézőkért folytatott egyenlőtlen küzdelemben micsoda nagy szükség lenne minél több műfajú és témájú hazai filmre, akkor talán nem vonható kétségbe a Cop Mortemmel szembeni elfogultságom.

Amit igyekeztem a lehető legtovább megőrizni. De van úgy, hogy feladja az ember.

A Cop Mortem alaptörténete – ami szerencsére csak az utolsó pillanatban válik teljessé – remek, így kiváló alap lehetett volna egy valódi, a szálakat folyamatosan összekuszáló, a nézőt gondolkodásra kényszerítő krimihez. Nem túlzás, de akár A kategóriás amerikai szuperprodukció is készülhetne ilyen ötletből. Alapvetően még a forgatókönyv is rendben volt, az csak ízlés kérdése, hogy bizonyos jeleneteket még az íróasztalon átvariáltunk, esetleg kihagytunk volna vagy sem. Ha pedig ehhez hozzávesszük a honi sztárokat ígérő szereposztást – Kamarás Iván, Anger Zsolt, Gáti Oszkár, Nagy Zsolt, Gesztesi Károly, Ganxta -, akkor a forgatás előtt vagy alatt is csettinthettünk volna, hogy igen, itt ismét ígéretes magyar film kerülhet a mozikba az Argó, a Hurok, a Víkend vagy éppen a Veszettek, pláne a Martfűi rém után.

Azonban a Cop Mortem esetében valami nagyon félrement. Már többször leírtam, hogy a hazai filmipar egyik rákfenéje az a fajta alkotói film, amikor a forgatókönyvet a rendező jegyzi, ráadásul még producerként és vágóként is felbukkan a stáblistán. Ilyenkor ugyanis lehetetlen objektíven nézni a készülő produkciót, mert az álmai, a maga igazsága után rohan az alkotó. Egyszerűen nincs senki, aki szólna, hogy hol csúszhat meg a történet, olyan meg pláne, aki időben változtatna is. Hazudhatunk, de ezen az se segít, ha valaki évtizedek óta van a filmes szakmában, mint a Cop Mortem esetében Kovalik József. Aki most először vállalkozott ilyen feladatokra.

A színészvezetés és dialógokkal kapcsolatos instruálás a Linda és a Kisváros legrosszabb pillanatait idézi. Könyörgöm, nem attól lesz valami hitelesen belügyes, hogy ügyetlenül, hangsúlyok és érzelmek nélkül beszéltetjük a színészeket! Miként az üldözéses jelenetek sem amiatt izgalmasak, mert sokáig tartanak. Főleg, ha közben már röhögni kell a rendőrök bénaságán, ugyanis ebben a filmben két dolgot nem tudnak: autót vezetni és mozgó célpontra lőni. Egy MHSZ kiképzésen átesett újonc többre volt képes annál, mint ami a Cop Mortem utolsó perceiben látható.

Nem menti, csak elviselhetővé teszi a filmet Ganxta Zolee és Anger Zsolt. Ganxta persze nem csinál mást, mint egy pitiáner alvilági figura bőrébe bújva, lényegében magát adja. Anger meg ismét hozza a lassan ráragadó, velejéig szemét, de fifikás gengszter alakját. Lehet persze, hogy csak a többiekhez képest tűnnek kiemelkedően jónak, mert rajtuk kívül minden „sztár” és egyszerű színész teljesítménye felejthető.

Persze lehet, hogy tévedek. Ezért kíváncsian várom a Tisza moziban december 4-én estére meghirdetett közönségtalálkozót, ahol a rendező, a forgalmazó és színészek cáfolhatnak meg, vagy legalább próbálhatják magyarázni az általam gyengére kiállított bizonyítványt.