2025.08.27. (szerda)

Tövig gáz és tolerancia

Tövig gáz és tolerancia

Dátum:

Nem célom népszerűnek lenni a tavasszal kirajzó motorosok körében. De, amikor Szolnok belvárosának szűk utcáján egy preparált kipufogójú, élvezettel kihúzatott motor veri fel az éjszakát és néhány riasztót, akkor talán ettől el is tekinthetek. Ismét csak nekem kell toleránsnak lennem.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. április 18-án jelent meg először.)

Megállt bennem az ütő, amikor a Százlábú-hídon, a belváros felé araszolva mögülem, hirtelen előtűnt egy plexihuszár, és engem belülről, az előttem állót meg balról előzte, aztán a fél sort a szembe sávon. Lendületesen, bármiféle irányjelző használata nélkül, a sebességkorlátozások teljes zárójelbe tétele mellett. Néztem utána, és felrémlett a motorosok kedvenc társadalmi célú reklámja, amelyben azt kérik, autósként figyeljek és vigyázzak rájuk, mert védtelenek és könnyebben éri őket baj. Hát, ahogy néztem azt az ügyesen felhajtott rendszámú, neonszínben pompázó, önmagát a szabályok felett állónak képzelő, veszélyeztetett példányt, tényleg késztetést éreztem arra, hogy nagyon vigyázzak rá, mert kincset ér az ilyen és mutogatni kellene.

Tudom, nem vagyunk egyformák és nem szabadna általánosítanom. Sőt, azzal is tisztában vagyok, hogy a motorosok között is akad, aki két keréken közlekedi, meg olyan is, akinek nincs ki a négy kereke, mégis a forgalom részese. Ugyanakkor autósként, gyalogosként, kerékpárosként, de szimpla városlakóként is úgy érzem: csak tőlem várja el a motoros társadalom a toleranciát, miközben az ön- és közveszélyes hülyéket nem tudják se kordában tartani, se kiszűrni maguk közül. Ismét egy társadalmi kisebbség, amelyik a többségtől várja a toleranciát, miközben a csoport tagjainak jelentős része nagyívben tesz a normákra, az együttélés – közlekedés – minimumára.

Parkolóhelyet kerestem a Verseghy gimi előtt. Távolról úgy tűnt, két autó között pont van egy kis hely. Nem volt. Egy dölyfös kétkerekű terpeszkedett a négykerekűnek fenntartott helyen. Két csík között, középen. Úgy, hogy mellé semmi más ne férjen be. Három autóval odébb meg egy moped, hasonló ügyesen leállítva. Elhiszem, hogy azoknak a gépeknek a gazdái is fizettek a parkolásért, meg a motoroknak is kell valahol állni – sőt az autósok között is van néhány parkolási problémával beoltott -, de az ilyen parkolások nekem pont az üzenik: nekünk, védtelen motorosoknak mindent lehet, akár szívatni is a sok gyáva autóst.

Mert én például gyáva vagyok a motorozáshoz. Ugyanis látom az utakon, hogy az autósok se mennek a szomszédba, ha bajba kell sodorni a normálisan közlekedő motorosokat. Sőt, őszintén tudom irigyelni azokat, akik ésszel hódolnak a motorozás szenvedélyének, a szabadságot és nem a kivagyi, magamutogatást látják a vasparipákban. Meghajolok azok előtt, akik valóban úgy tudják uralni ezeket a csodákat, hogy közben tisztelik a környezetüket. Azt hiszem, rájuk nem nagyon kell nekem vigyáznom.

Viszont felmegy a pumpa bennem, amikor a Szapáry úton egy agyatlan motoros tövig húzza a gázt, hogy azon a párszáz méteren mindenki rá figyeljen. Csak szólok: szerintem a figyelők kilencven százaléka ilyenkor azon gondolkodik, ki ez a primitív barom. Aki öncélúan bőgeti a gépét, miközben száguldó gyilkoló géppé változik. Amire persze rá lehet tenni egy lapáttal, ha mindezt preparált kipufogóval követi el a negatív IQ-vitéz. Vagy netán egykerekezni támad kedve. Nem értem, hogy ezekben mi a jó? Mi az értelme? Elélveznek önmaguktól a nyeregben? Az ilyeneket nem óvni, hanem ápolni kellene, mert értelmesen úgyse lehet velük megbeszélni, hogy mi a baj, és mit jelentenek az együttélés normái.

A tavasz biztos jele a motorosok kirajzása. Akikre esküszöm, igyekszek figyelni és vigyázni. Részben, mert semmi kedvem magamat vagy az autómat egy debil miatt összetörni, netán örökre cipelni egy ember halálát, még ha nem is tehettem róla. Tőlem minden motoros úgy csavarodik fel egy kiválasztott fára, ahogy a józan esze vagy annak hiánya diktálja, de engem lehetőleg hagyjon ki a magánakciójából. Őszinte leszek. Miként azokat az autóstársakat szeretem, akiket tulajdonképpen észre se veszek menet közben, a motorosokhoz is így szeretnék viszonyulni. Suhanjanak el mellettem, de ne tűnjenek fel jobban, mint bármelyik másik, normálisan közlekedő. Nem kell agyatlanul előzgetni, feleslegesen tőgázzal menni, kipufogót preparálni, egykerekezni. Nem lehetne, hogy maguk a motorosok, ahelyett, hogy engem vegzálnak azzal, miként vigyázzak rájuk, megpróbálnának maguk között rendet rakni? És mondjuk, nem egymásnak integetni ismeretlenül, de vagányul, hanem fogni két kézzel a kormányt, betartani a szabályokat, az idiótákat meg kiközösíteni.

Tudom, hogy nem. Mert sokkal egyszerűbb a többségtől toleranciát követelni, kiszolgáltatottságunkat sajnáltatni, a felelősséget másokra tolni. Hisz így lehet csak igazán szabadon száguldani. Nekem, a többség tagjának meg ebben az esetben sincs más lehetőségem, mint tűrni, nyelni a békákat, hogy a kisebbség nagyon jól érezhesse magát. Tövig a gázt, egykeréken, preparált kipufogóval, egy kézzel integetve. Ez van, meg elvárt politikai korrektség és kötelező tolerancia.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Lakásfogságban (4.): Legyen vége!

Azt kívánom, hogy ez legyen az utolsó, a koronavírus miatt született blogbejegyzésem. Még akkor is így legyen, ha ez most ismét arról fog szólni, hogy mennyire félvállról veszik egyesek a megelőzést. Pedig az mindig könnyebb és olcsóbb, mint a mentés. De hát a minták sem segítenek.

Marad a saját levünk

Napok óta rekkenő a hőség. Közben lassan eltűnik Szolnok alól a Tisza. Máshol kincset érő ivóvizet szórunk szét. A fáink állnak vesztésre. A forróságnak jobb a PR-ja, mint a hóesésnek és a felhőszakadásnak, hisz nem követelünk azonnali megoldásokat. Tétován tűrünk és maradunk a saját levünkben.

A napszámosság felszámolása

Alsós osztályfőnököm kedvenc mondása volt: "amilyen a mosdó, olyan a törölköző". Bár soha sem az oktatás helyzetére értette, én erre használom: amilyen az oktatás, olyan az ország ma és holnap. Meg lehet alázni a pedagógusokat, a következményét viszont nem holnap és talán nem is mi érezzük.

Közös nevező keresés

Ennek a történetnek három fő- és két mellékszereplője van. Igaz, a szereplők nem konkrét személyek, hanem eltérő érdekű csoportok. Ez nehezítheti az együttműködést. Pedig a közös nevezőt meg kellene találni a belvárosi szórakozóhelyek működése és vendégeik viselt dolgai miatt.