2025.08.27. (szerda)

A múlt éttermei

A múlt éttermei

Dátum:

Éppen a Ligetben brűgöltem, élveztem a strand kellemes meleg vízét, és nem nagyon akartam senkire figyelni, semmire gondolni, csak lazulni és kikapcsolni. Alig voltunk a medencében, kellemes volt a víz, a csend. Az itt folytatott meghitt beszélgetések azonban olykor nemcsak az egymással társalgóknak szólnak.

Messze voltunk már az ebédtől, a vacsorán pedig még csak gondolkodni lehetett. Két éltes, vidám hang tulajdonosa, valahol a medence sarkában, a lágyan simogató vízben talán éppen a vacsoráról kezdett diskurálni. Először csak kedvenc ételeiket vették sorba, aztán következett, hogy ki mit főz jól, meg kinek a párja milyen konyhai produkcióban profi. Szó szót követett, és már a régi Szolnok utcáit jártuk. Ők ketten, no, meg mi, a medencében ülő hallgatók.

– Micsoda rántott velőt ettem a nemzeti bank épületével szembeni étteremben – mondta az egyik. – Te, mi is volt annak a neve?

– Nem tudom, talán Alföld – így a másik. – De már a nevekre nem emlékszem. Én a pacalt szerettem, ahogy ott a 605-össel szembeni étteremben csinálták. Képesek voltunk kiutazni oda a friss pacalért.

És jöttek sorba az éttermek. A Róza a benzinkútnál, a Baross utcán az, amelyik a söröző helyén volt, meg a régi Múzeum, ami különlegesnek számított, a két kis koszos az egykori Dami mellett, az úri Tisza, a Hemo, aztán a Magyar utca elején lévő, amiből később az a diszkó lett. És mindegyikhez egy-egy név – talán a főpincéré vagy a helyet meghatározó szakácsé -, no meg egy-egy specialitás. Itt jó volt a hal, amott a vad, ezen a helyen remek volt a sör, néhol meg még élő zene is szólt.

Ott a medencében megelevenedtek ételek, étlapok és helyek, én meg gondolatban beszálltam a diskurzusba saját emlékeimmel.

Milyen szép hely volt a Tisza-híd ligeti oldalán az Aranylakat. A folyó felé terasz, bent étterem, hétvégeken pedig már diszkó. Aztán a megyeházával majdnem szemben, a későbbi telefonbolt helyén is milyen jó konyhát vitt valaki. És a Zagyva cukrászda felett működőre emlékszik még valaki? És a Szolnok étteremre a vasútállomásnál? A nagy ablakaival milyen világos volt, és emlékeim szerint még főzni is tudtak.

Hová lettek a régi szolnoki éttermek? Hol van az a rengeteg séf, akik ezeket vitték? És hol vannak a vendégek, akik betértek? – Törtem a fejem, ott a ligeti medencében. És esküszöm, az egykor a strand kerítésének kívülről támaszkodó, de ablakával a strandra nyíló lángosos elé kígyózó sorba is beálltam volna egy papírvékony, két forintos lángosért.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Bontsuk a jövőt!

Bezárni, megszüntetni, lebontani mindig kellemetlenebb, mint megnyitni, megalapítani, felépíteni. Már csak azért is, mert előbbi esetekben magyarázkodni kell, az utóbbiaknál viszont ünnepelni lehet. Jut eszembe a szolnoki oktatási intézmények átszervezéséről.

Köz és magán a járdán

A köz- és a magánérdeket olykor nehéz közös nevezőre hozni. Főleg olyan esetekben, amikor a kettőt nem egyszerű szétválasztani. Akkor meg pláne, ha a magánérdek azzal söpörheti félre a közét, hogy az ügyben megszólalóról kijelentheti, semmi köze hozzá. Csak összetört járdákról lesz szó.

A múltat végképp eltörölni

Kísérteties hír járja be Szolnokot, miszerint az idei majálist nem a hat évtizeden át megszokott helyszínen, a Tiszaligetben rendezik, hanem a Tallinn városrész Ormos Imre parkjában. A magyarázat talán hamarosan megjelenik, bár az igazi okokat jobb, ha magunk próbáljuk kitalálni.

Egy banki ügyfél sirámai

Az ember tulajdonképpen foglya választott bankjának. Függetlenül, hogy melyikről is van szó. És mondhat bárki, bármit, a bank nem jótékonysági egylet. Minden tevékenységét az ügyfeleivel fizetteti meg. Ezért fáj, ha a bank hülyeségéért is fizetni kell.