2025.08.27. (szerda)

Briliáns vagy kótyavetye?

Briliáns vagy kótyavetye?

Dátum:

"Ingyen átadni nem kell félnetek jó lesz" Az írásjeleket mindenki pártállása, hite és a rendelkezésére álló információk alapján helyezheti el ebben a mondatban a szolnoki Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. város általi megvásárlása majd az államnak történt ingyenes átadása kapcsán.

A több mint 110 éves szolnoki vízhálózat és a nem sokkal fiatalabb csatornahálózat állapotáról sokat elmond, hogy a Baross utcában, a közgazdasági előtt, néhány napja ismét csőtörés volt. Pár méterrel odébb, mint ahol tavaly, meg azelőtt is. Az aszfalt foltjai jelzik a haváriákat, meg azt, hogy ha így haladunk, néhány év és a javításnyomok elérnek az állomásig. Gyorsan szögezzük le: a Szolnokon évek óta menetrendszerű csőtörések okozói nem a helyi vízművek dolgozói, sőt a hálózatok karbantartásának és felújításának elmaradásáért sem őket kell(ene) okolni. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor mindenki vegye elő a vízszámláját, és „bontson pezsgőt” annak örömére, hogy 2012 óta mennyit spórolt a rezsicsökkentésen. Mindenki spórolását összeadva pedig nagyjából kijön, hogy annyit, amennyit a magán és önkormányzati tulajdonú szolgáltatók az elmúlt évtizedben nem tudtak beruházásra, állagmegőrzésre költeni, de még az infláció követésére sem. De azért csak védjük meg a rezsicsökkentést!

A szolnokiak többségének ingerküszöbét azonban inkább eléri egy újabb csőtörés a városban, mint az, hogy a rendszerváltás hajnalán privatizált helyi szolgáltatót az önkormányzatunk – azaz mi mindannyian – megvásárolta. Hogy a 2021-ben közel 3,4 milliárd forintos forgalmat bonyolító, jegyzett tőkéje szerint azonban csak 30 millió forintot érő céget mennyiért vettük meg, az nem derült ki a január 26-ai közgyűlésre készült előterjesztésből. Az azonban igen, hogy a 125 milliós folyószámlahitellel rendelkező cég 2023-as gazdálkodását nagyjából 1,8 milliárd forintos hiánnyal lehetett megtervezni. Minden bizonnyal az elszabadult villamosenergia árak, az infláció, a mindezek miatt egyre gyatrábban fizető ügyfelek, és az elodázhatatlan beruházások miatt. De nem kell aggódni! A veszteséges cég nem marad sokáig a közös vagyonunk. A közgyűlés elé került előterjesztés alapján a – néhány nem közvetlenül a víz- és csatornaszolgáltatáshoz kapcsolódó tevékenységtől megszabadított – VCSM-et ingyen engedjük át a ma még 100%-ban állami tulajdonú Nemzeti Vízművek Zrt-nek.

Egy település előtt két út áll a kötelező – vagy önként vállalt – önkormányzati feladatokat ellátó cégeket és intézményeket illetően, amelyek többségükben, természetüknél fogva nem lehetnek profitorientáltak, de még nullszaldósak sem. Az egyik: megszabadulni tőlük. Miként történt nálunk a szemétszállítás, most a víz- és csatornaművek esetében, de előttünk vannak még olyan veszteséges vállalkozások, mint a vtv, a színház, a köztisztaság, a strandok, a sportlétesítmények, stb. Persze ebben az esetben el kell fogadnunk, hogy sok döntés nem helyben fog megszületni, sokszor nem a helyiek, néha racionálisan, számokkal alá nem támasztható érdeke fog érvényesülni. Ami éppúgy érintheti a karbantartást, a felújítást, a kárelhárítást, mint az ügyfelek kiszolgálását. a személyzeti politikát. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon az állam még soha sem volt jó gazda. Aki nem hiszi, menjen ki a szolnoki vasútállomásra, vagy idézze fel, hogy a rosszul működő állami posta helyi fiókjaival mi történt az elmúlt hónapokban.

A másik lehetőség az önkormányzati cégek esetében ezek megtartása. Lásd például az ellenzékiséggel nehezen vádolható Debrecent, ahol nem voltak hajlandóak a VCSM-hez hasonló tranzakcióra, jelezve, hogy a víz- és csatornaszolgáltatás egy önkormányzat számára stratégiai ágazat. Az ilyesmihez persze sok-sok pénz kell. Mondjuk, iparűzési adókból (Szolnokon folyamatosan ennek növekedéséről hallunk), kiszámítható és korrekt állami normatívákból, kiszámítható és korrekt működésre és feladatokra fordítható központi pályázatokból és saját, sikeres vállalkozói tevékenységből. Persze, ha ez utóbbiak nem állnak rendelkezésre, akkor még mindig lehetne ezekért lobbizni. Már, ha az országgyűlési képviselőket nem gombnyomogató Facebook megosztó huszároknak tekintjük csupán.

A szolgáltatások esetében persze az is lehetne egy megoldás, hogy a valós piaci árat fizeti értük mindenki. Akik pedig szociális alapon nem képesek erre, azoknak kiszámíthatóan segít a közösség a befizetett adókból. És mondjuk „rezsicsökkentés” címén nem támogatjuk a medencék feltöltését, a fűthető kocsifelhajtók működtetését, miközben a valóban rászorultaknak morzsák jutnak a közösből. De ez már megint messzire vezet: elvekhez. Meg szólamokhoz, hazugságokhoz és a valósághoz.

Mindenesetre olyan még nem volt, hogy a végén nem kerültek helyükre az írásjelek. Akkor pedig majd kiderül, hogy briliáns üzletet kötöttünk, vagy kótyavetyéltünk. Igen, mi. Mert a mi vagyonunkról döntöttek helyettünk döntésre felhatalmazottak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nem mese, máshol valóság

Van egy megyei jogú város Magyarországon, ahol a nemrég megválasztott polgármester úgy döntött, át kell dolgozni a városrendezési tervet, mert az - és most a városvezető szavait a Magyar Távirati Iroda (MTI) alapján idézném - "nem a lakók, hanem a vállalkozói érdeket" szolgálja.

Munkára a voksomért!

Tessék nekem ígérni és megmutatni, hogy eddig mit tetszettek csinálni! Nem a választások előtt néhány héttel, hanem az addig hátralévő öt-hat hónapban. Mert felelősséggel akarom eldönteni, hogy kire, kikre bízzam a város irányítását.

Nem ők! Hanem mi, közösen

Már csak a mi médiumaink és igazságaink, és az ő médiumaik és hazugságaik léteznek. Természetesnek vesszük, hogy nagyjából minden megoldható erőből. A lombnélküli lombkoronasétány ráég Magyarország össze polgármesterére, az ötletgazda valamennyi párttársára. Önveszélyesek vagyunk.

Harminc éve kormányozunk

Harminc éve vasárnapra esett szeptember 30-a. A nap, amikor egy éven belül negyedszer járulhattunk a szavazóurnákhoz. A nap, amikor tulajdonképpen utolsó pillanataihoz ért egy éppen negyven évvel korábban felállított rendszer. Lehet nevetséges, de még tény: ön(magunkat) kormányozzuk.