Szombaton éjszaka, nem sokkal éjfél előtt értünk Szolnokra. A rékasi úti felüljáró után pirosat kaptunk, balról a Szántó körútról érkezőknek váltott zöldre a lámpa. A padlizsánlila, G-s rendszámú III-as Golf nagy hanggal fordult a Thökölyre, majd pillanatok alatt az Ady végénél lévő körforgalomnál világított a féklámpája. Mire nekünk zöldre váltott, már eltűnt. Persze lehet, kicsit elbambultam a Mátyás király út felől érkező, és a felüljáró felé kanyarodó szürke Bömbin, ami nemcsak nagy hanggal, de a farát kicsit meglebegtetve vette be a kanyart, és húzott fel a lejtőn. A padlizsánlila Golf a Baross utcai Gólya-körforgalomnál valahonnan mögénk került, az antikvárium előtt már mellettem volt, és még az Ostor utcánál sem jártunk, amikor ő már eltűnt az 1-es parkoló környékén. Miközben szemből egy fekete, német csoda érkezett, felhúzott ablakokon is átütő tuctuccal, nem csiga tempóban.

Mondhatnák: nem kell éjszaka Szolnok utcáin kujtorogni.

Talán nappal sem? Múlt péntek, délelőtt, viszonylag szűk belvárosi utca a Baross és a Templom út között harmincas tábálával. A szakadt ételfutár autó vezetőjének viszont fontosabb lehetett, hogy szállítmánya ne hűljön ki, vagy egy plusz fuvar még beleférjen a műszakba. Érzésre hetven-nyolcvannal tolta végig a szűk, egyirányú utcán. De nincs ezzel (sem) egyedül: reggelente a gyerekeiket iskolába taxizó, a gyerekeiket egyébként biztosan féltő anyukák és apukák próbálják hasonló tempóban behozni az elvesztegetett perceket. Mert, ha másoknak lehet, nekik miért nem? Egyébként is úgy tűnik, Szolnokon mindenki siet. A Szapáry sokaknak nappal is versenypálya.

Mondhatnák: az irigység, meg mit kell más dolgával foglalkozni, majd a rendőrség megoldja.

Múlt csütörtök, kora délután a 442-esen, a régi 4-esre vezető leágazásnál. Keresztben ott áll a fehér Skoda Octavia, kamerája a város felé néz, a közlekedők kisangyal jogkövetők. Aztán, ahogy elhagyjuk a felesleges szolgálati járművét, kettővel mögülem kivág egy kombi, és záróvonalakon átvágva porzik Szanda felé minimum duplázva az addigi szötymörgést. Magamban elképedek. Tíz perccel később, visszafelé, ugyanott meg nem hiszek a szememnek. A fehér Skoda előtt egy sötétszínű BMW, orral a 4-es felé. Átengedek egy gyalogost a zebrán, közben benézek a két autó közé. Egy egyenruhás és egy fiatalember guggol a két autó között. Vajon a természet szólította őket?

Mondhatnák: a francért kell nyitott szemmel járni, meg elhinni, amit a vaksi szememmel látok.

Nem szeretnék akkor nyafogni, zokogni, üvölteni, amikor már késő. És nem szeretnék érzelmes politikusi posztokat sem olvasni egy tragédia után. Azt meg pláne, hogy akkor kapjon észbe a városvezetés, amikor valaki értelmetlenül meghalt, hogy hát lehetne talán a belvárosban is sebességet mérni, a száguldozókat ellenőrizni, kontrolálni. Persze tudom: nincs pénz, ember, meg, még nem is látszik olyan nagynak a baj, és ebben az országban, városban amúgy is mindig, minden tökéletesen működik.

Mondhatnák: a francért kell hangulatot kelteni, meg nem igaz, hogy az illetékesek nem látják.

Szolnokon szabad a parkolás, nem számít, hogy veszélyes, mindenki csak egy pillanatra hagyja az út közepén, a járdán, a tilosban az autóját. Szolnokon nem érvényesek a sebességkorlátozások, lassan már minden este és nappal nálunk rendezik a paraszt Monte-Carlo nagydíjat. Szolnokon a rendőrök annyira elfoglaltak, hogy nem jut járőrautó, gyalogjárőr a belvárosba, mert a 442-esen, a Tószegi úton, a Debreceni úton, a gátőrháznál kell parkoltatni a készleteket.

Mondhatnák: nem ugyanott élünk.

Pedig de. Csak nehogy akkor ébredjünk rá, amikor már késő.

Mást nem tehetek, mint képletesen üvöltök, vadakat írok, hátha valamelyik illetékesnek elege lesz, és nem a „bárdot” küldi vérpadra. Én meg végre látom, „milyen óriás ő”!