Egy ócska, kopott fazékban, amit talán már a gyereknek sem adnánk oda homokozni, fémszínű, stilizált szétfőtt csirke látható. Az egyik kiállítóterem közepén, fekete posztamensre helyezve, alkotóval, címmel (magyarul, angolul) ellátva. Tyúk túlfőve. Ez elsőre talán meglepő lehet a kecskeméti Cifra palota földszintjén, ahol Petőfi Sándor születésének 200 éves jubileumához kapcsolódóan Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben címmel rendeztek kiállítást. A június 4-ig látogatható, helyi kezdeményezésre létrejött tárlat pályázati felhívására több mint 350 alkotás érkezett, amiből végül 123 került a termekbe. Ha a Petőfi 200 kapcsán tudunk arra asszociálni, amire bő évszázaddal ezelőtt már Ady Endre is utalt, miszerint Petőfi Sándort halála óta hányan és hányféleképpen, sokszor alkalmatlanok nemtelenül tűzték zászlajukra, akkor talán már nem is csodálkozunk Páhi Péter ócska fazekán. Az Anyám tyúkját sokan és sokszor főzték már túl.
A kiállítás anyagának többsége egyébként kifejezetten jó, és érződik rajtuk a kreativitás és a Petőfihez való őszinte viszony. A szőke hajszálak a papírból készült régi hajcsavarókban komoly történeten alapul. Szemadám György a Disszidens bőröndje című alkotása a rengeteg Petőfi-jelvénnyel – meg a macskakővel és a kulcsokkal – gyönyörű utalás arra, hogy a 200 éves költőt akkor is magunkkal visszük, ha dühösen hagyjuk hátra a közös szülőhazát. De említhetném a Négyökrös szekér kisplasztikát éppúgy, mint a kiváló festmények sorát, például Drozsnyik István Petőfi Picasso-álarcban küldi csatába János vitézt című alkotását. Még ez erősen DrMáriás utánérzésű kép is szerethető, nem is beszélve a csodálatos textíliákról.
Amikor a Cifra palota pénztáránál a figyelmembe ajánlották ezt a kiállítást, először borsózott a hátam, hogy már megint milyen pénztemető, izzadságszagú hülyeséget csinált valaki, aztán kétszer végig járva a termeket el kellett szégyenlenem magam. Ez egy nagyon jó, sőt vállalható kiállítás, és messze több értelme van, volt, mint kiszuperált autóbuszban felkasírozott Petőfi idézetekkel, meg számítógépes játékokkal kötelezően hülyíteni az iskolásokat (Lásd a Szolnokra március 17-én megérkezett Petőfi-buszt!) És igen, szolnokiként nem tudtam másra asszociálni a 133 műalkotás között, csak arra, hogy nekünk, Szolnokon, Petőfi születésnapja kapcsán milyen kevésre futotta.
Az éppen külső renoválás alatt álló kecskeméti Cifra palota állandó és időszaki kiállításoknak ad otthont. A Petőfi anyag mellett egy másik zseniális ötleten alapuló, de jóval szerényebb kivitelezésű kiállítás is látható április 23-áig az épületben. A magyar nő című, két évszázad női portréfestményeiből összeállított tárlat, amit nagyon ügyesen március 8-án nyitottak meg. Hatalmas ötlet. Nemcsak az, hogy a nőnap előtt női portrékkal lehet tisztelegni, hanem az is, hogy tematikus kiállításokkal újra és újra elővehetők ugyanazok a képek, bemutatható, megismertethető, megszerettethető ugyanaz a gyűjtemény. Nálunk is meddig tartana a kecskemétiekénél jóval nagyobb gyűjteményből akár a megye települései, akár gyerekábrázolások, akár templomok, akár katonák, vagy akár haszonállatok tematika mentén kiállítást csinálni. Persze nem ártana – ami Kecskeméten ezúttal nem sikerült – a kiállított festmények mellé pontos feliratokat tenni, mert egy múzeumban azért vicces olyasmit olvasni egy szép kép mellett, hogy „német festő, női portré, 19. század”. Ám ez ne vegye el a kedvüket ettől a kiállítástól (se).
Meg a Cifra palota alapos bejárásától, ami szégyen ide, szégyen oda, nekem most először sikerült. És természetesen nemcsak a lépcsőházakra, a míves korlátokra, gyönyörű csempékre, ajtókra csodálkoztam rá, hanem a pávás teremre is. A magyar szecesszió egyik legszebb belső tere 1902-ből. Szépsége pedig leginkább egyszerűségéből vagy inkább visszafogott színeiből adódik. Lenyűgöző. Mint az egész palota, amit talán a gyerekvers tett országos hírűvé. Merthogy építészetileg és díszítésében sem különlegesebb, mint sok alföldi település sok-sok bérháza vagy középülete. És igen, ne felejtsük el, hogy a szolnoki Kossuth és Arany János út sarkán álló egykori Mezőgazdasági Takarékpénztár épülete 2-3 évvel idősebb, tervezői kicsit ismertebbek, mint Márkus Géza, és fénykorában talán hasonlóan szép lehetett, mint a kecskeméti palota. Nem vagyok benne biztos, hogy a két épület mai állapota közötti különbség csak a versikén múlott.
