2025.08.27. (szerda)

Komédiák Martfűn

Komédiák Martfűn

Dátum:

Véletlenül bukkantam rá. Fullajtár Andrea Karády-estjét régóta meg akartam nézni. Martfűn sikerült. Haumann Petra Karinthyrádájáról viszont most hallottam először, pedig lenyűgöző teljesítmény volt. A Válótársassal viszont mellényúltam. Kicsit fura Komédiás fesztivál Martfűn.

A nemrégiben a Tiszai hajósok terére átköltözött Sirap kávézóban botlottam bele a martfűi Komédiás fesztivál roll up-jába. Elsőre nem értettem, hogy egy hűtőszekrény meg egy pult között, valamivel kicsit ki is takarva, mi ez, mi van rajta, és egyáltalán, mit keres ott. Viszont Fullajtár Andra, a budapesti Katona József Színház művészének „El! Karádyáda” című estje annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy ha kicsit nehezen is, de megfejtettem, mi történik Martfűn, május végén, június elején. Nem is nagyon hittem a szememnek. A martfűiek ugyanis egy egész hetes színházi programra vállalkoztak meglepően sok kísérőrendezvénnyel – zömmel koncertekkel -, ráadásul az egészet az éppen egy éve elhunyt Haumann Péter emlékének ajánlották. Nem mondom, hogy értettem, miért, de Fullajtár Andrea estjét már jó ideje meg akartam nézni, és ha már majdnem helybe jött, nem hagyhattam ki.

Karády Katalin életének első negyven évét, tulajdonképpen a brazíliai bevándorlási hivatalban elmesélő monodráma egészen elképesztő. Fullajtár Andrea olyan erővel és pláne hangi adottsággal tudta megidézni a néhai dívát, hogy szem nem maradhatott szárazon. Persze azt nem tudom, hogy a Bán Zsófia által írt és Pelsőczy Réka rendezte darab mennyire volt követhető azok számára, akik nem ismerték az első magyar megasztár élettörténetét, én mindenesetre nagyon jól szórakozta. És végtelenül hálás voltam a martfűieknek, meg a Komédiás fesztivál szervezőinek, hogy a közelembe hozták ezt az előadást. Azzal együtt, hogy maga a fesztivál szervezése nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után.

Haumann Petra Karinthyról szóló – tulajdonképpen Kosztolányi Dezső feleségeként eljátszott – monodrámájáról eddig nem hallottam, és a művésznőt se láttam még színpadon, de a martfűi este után azt kell mondanom: kár. Haumann Petra, akiről az első percben természetesen az jutott eszembe, mennyire hasonlít az apukájára, a második perctől elmerített Karinthy Frigyes és környezete életében. Olyan szinten váltogatta a megformált karraktereket, hogy az egy színházi stílusgyakorlatnak is beillett. Össze se tudom számolni, hány ember bőrébe bújt bele abban az egy órában, nem egyszer egyedül megteremtve a dialógus lehetőségét. Haumann Petra a látottak alapján nemhogy méltó örököse édesapjának, de korosztályának egyik legjobb színésznője is, akit kár, hogy csak így néha és véletlenül veszek észre. És, aki sokkal többet érdemelne, mint ennyire csapnivaló közönségszervezést, ami a martfűi előadását is jellemezte.

Pedig a Pokorny Lia nevével meghirdetett Válótársas című produkció megmutatta, hogy húzónevekkel, vidéken szinte bármi eladható. Ezt az előadást én nagyon benéztem, és nem is Pokorny, hanem Ötvös András miatt akartam látni, de csak a nézőtéren derült ki számomra, hogy nem egy színház darabra, hanem valami fura, szerintem fából vaskarika házassági tréningre érkeztem. Pokorny Lia és Ötvös András persze parádésan játszották el a rögtönzésnek beállított jeleneteiket, ám ettől én még „nem ilyen lovat” akartam érzéssel ültem végig az előadást. És nem is értem, ennek a tanácsadó műsornak mi köze volt a komédiához, meg Haumann Péterhez. De persze nem ez az egyetlen, amit a martfűi Komédiás fesztivál kapcsán nem értettem.

Nem láttam mindent, és még nem is ért vég az első martfűi Komédiás fesztivál, ami nagyon jó szándékkal, nagyon sokat akart, de nemhogy keveset markolt, sokszor mellé is nyúlt. A két művésznő produkciójáért verekednie kellett volna a közönségnek, nem a helyi nyugdíjas klubbal feltölteni a székeket. A kísérő rendezvények miatt is valódi fesztivál hangulatnak kellett volna uralkodnia a megye egyik „legbrutálisabb” művelődési házában és környékén. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt egy hónapban a szolnoki csapokból is ennek a programnak kellett volna folynia, már ha nemcsak a helyieknek szánták. Három napig olyan érzésem volt, mintha itt lett volna egy remek ötlet, összeállt volna egy egészen jó program, csak éppen vagy nem volt, aki lemenedzselje az egészet, vagy menetközben elment a kedve a szervezőknek az egésztől. Kár! Mert ránk férne a környéken egy jó nyári, színházi fesztivál.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szentendrei Erdély

Nem beszélek félre, csak egy remek programot szeretnék ajánlani még mielőtt beköszönt az hűvös ősz vagy minden kulturális intézményt a spórolás oltárán feláldoznak. Az ország egyik legjobb múzeuma a Szentendrei Skanzen, ahol a kilencedik tájegység megnyitásával még önmagukat is felülmúlták.

Ott, túl a rácson

A veszprémi Jókai utcában néhány éve még volt egy romos polgárház, közvetlenül a húsz éve kiürített, a néhai vár falába épült börtön alatt. A veszprémi Jókai utcában gyönyörűen felújították a Ruttner-házat, ahonnan lift visz fel az Ember a rács mögött című, világra szóló kiállításhoz. Ez EKF.

Lombok között a valóság

Olcsó poén, de Kis-Magyarország, ezért ne hagyjuk ki: Nagykörűben úgy építettek lombkoronasétányt, hogy lomb is van körülötte. És, ha már kis hazánk, azt is hozzátehetjük, talán a nagykörűiek is szívesebben vették volna a községbe vezető közút felújítását. Pedig élmény a sétány.

Szórakoztató ruhatár

Nem tudtam volna megmondani, mit viselt Rúzsa Magdi a tavalyi arénás koncertjén, pedig ott voltam. Miként azt se gondoltam volna, hogy alig egy évvel később az egyik jelmezéből kiállítási tárgy lesz. A Magyar Zene Háza Dívák és Ikonok című tárlatának nem is tartozom a fő célcsoportjába.