Próbálom megfejteni a rendező Radó Denise titkát, aminek köszönhetően, több estén is, valóban megszületik a csoda a szolnoki színház színpadán. A dolog minden bizonnyal ott kezdődik, hogy a rendező tud darabot választani. Amit választ, az közel áll a szívéhez, gondol róla valamit, hozzá akar és tud tenni a szövegkönyvekhez, és nem letudja a próbaheteket, hanem megalkotja a színpadi produkciókat. Kívülről úgy tűnik, hogy amikor darabot választ, akkor azzal is tisztában van, hogy a szolnoki és a Szolnokra meghívható színészekből mi hozható ki, a rendezői álmot képesek-e magvalósítani. Nem mondanám, hogy a rendezés már itt eldől, de helyben is vannak példák arra, hiába a remek darab, ha nincs hozzá megfelelő színész.
A rendező Radó Denise, láthatóan, azt is tudja, hogy a színházi varázslathoz nem elég a jó darab, a remek színész, vizualitásra épülő világunkban kell a díszlet és a jelmez is. A La Mancha lovagja színpadképe – Húros Annamária munkája – valami egészen kiváló. A magasból, a fenti világból érkező lift, a rengeteg funkcióval felruházott hidak, a börtönrácsok és a mindent átszövő fények ideális játszóhelyet teremtenek a teljesen kihasznált színpadon. Ráadásul a kívülről bonyolultnak tűnő szerkezetek és lámpák jól működnek, és jól szolgálják a színészeket, akik Kutas Diána nem túlzó, de a figurák lényéhez hozzáadó jelmezeiben mozoghatnak.
A Cervantest és Don Quijote-t alakító Dunai Tamást nemcsak énekelni, de beszélni is jó hallani. Kevés hozzá hasonló orgánumú, és minden hangot szépen ejtő színészünk van. Kertész Marcella pedig méltó partnere, aki itt is bizonyítja, hogy nemcsak a zenés komika szerepében érdemes őt alkalmazni. Az egész tánckart és a társulat a darabban játszó minden tagját méltathatnám, de most csak két művészt szeretnék kiemelni. Az örök mellékszereplő Horváth Gábor bebizonyíthatta, hogy remek a hangja. Lugosi Claudia pedig azt, hogy ismeri a szakmai alázatot, és egy viszonylag kisebb szerepben – a Házvezetőnő – is úgy dolgozik, mintha az főszerep lenne.
Amikor megláttam a jövő évad színházi tervében a Jézus Krisztus szupersztárt, kicsit megrettentem, hogy lesz-e ahhoz Szolnokon megfelelő színészi gárda. Nem tudom, hogy kiket szerződtettek jövőre, kik jönnek meghívott vendégként, de ha nem változik a társulat, a La Mancha lovagját látva, akkor is nyugodtan lehet kezdeni a Webber darab próbáit.
Azt persze csak remélni tudom, hogy a rendezői székben Radó Denise fog ülni. Ha esetleg mégsem, akkor az évad három legjobb szolnoki darabjának – Szépségszalon, Apácák, La Mancha lovagja – rendezőjétől, mint néző követelem, hogy sokszor üljön a próbákon a színpad másik oldalán. Ha pedig még kérhetek is: nem lenne kedve elővenni a Kabarét?
