Tény, hogy így legalább nem fújja szét a szél a szemetet. Az is elvitathatatlan, hogy aki a villanyoszlop nyílásába betömte az üres PET palackokat meg a kukorica konzerv dobozát, annak legalább eszébe jutott: valamit kezdeni kellene a hobbija során keletkezett szeméttel. De, ha már a vízparttól az útig elvitte, nem lehetett volna egy kukáig vagy hazáig? A villanyoszlopokat ritkán ürítik a kukások. Mi lesz ezzel a szeméttel? Már más gondja.

Ez a kép, ez a Szapáry úti hirdetőtábla egyfajta mementó, ami fotóként a jövőben, a valóságban pedig most még egy darabig arra emlékeztet és figyelmeztet, mit tett velünk, a kultúránkkal a covid. December elején többségében nyári rendezvények plakátjai függenek Szolnok egyik legszebb utcájának a hirdetőtábláján. Mert nem volt mivel felülragasztani, vagy nem volt miért leszedni őket. Ha lesz régi kerékvágásba való visszatérés, akkor ugyanez a tábla fog emlékeztetni és üzenni.

"A Molnárfecske-telep Szolnok legjelentősebb természeti értéke, az épített környezet és a természet együttélésének szép példája. Az ország legnagyobb ismert fészkelő telepe 1980 óta védett. A legtöbb fészek a Ságvári Endre körúton található..." Fészket még találtam, fecskét is láttam, de a védett telepre utaló emléktáblának jó ideje nyoma veszett. Igaz, nem a Ságváriról, hanem a Boldog Sándor István körútról, a piac közeléből. Nesze neked értéktár!

A Tiszaparti sétány vízirendőrség előtti, hónapok óta összefirkált korlátjáról már többször írtam. Nem is történt semmi. Ha csak annyi nem, hogy immár a katolikus óvoda sétányra néző, régi kerítésén lévő gyerekfestményeket is sikerült összebarmolni. Nem egyet. Legalább ötöt. Kíváncsian várom, mi lesz a következő áldozat. Mert következmények nélkül nem kétséges, hogy lesz.