A mellékelt képeslap készülhetett volna akár a jövőben is, amikor a Dami helyén kialakított park növényei majd beállnak. Időutazásról azonban nincs szó. A fotót a Dami terjeszkedése előtt készíthették.

Ez a képeslap egyszer már szerepelt az Album rovatban. Azonban nem sokkal a megjelenése után, Csönge Attila levele nyomán helyesbítenem kellett az akkor leírtakat, és akkor a kép el is tűnt az oldalról. Ugyanis nem volt igazam abban, hogy a megyeháza hátsó homlokzatáról és az előtte lévő parkról a Damjanich uszoda építése előtt készült a felvétel, valamikor az ötvenes években. Mivel azonban ez egy érdekes fotó, az időközben kapott információk birtokában ismét közzé teszem. Tehát.

A Damjanich uszoda alapkövét 1948. március 15-én, a forradalom és szabadságharc kitörésének centenáriumán rakták le. Az akkori tervekben az szerepelt, hogy a „melegvizű nép- és strandfürdő 5000 személy fürdőzését teszi lehetővé. Az úszósport fejlesztését is elősegíti”. Továbbá az addig pocsékba vesző napi 800 köbméter „forróvíz” is hasznosul majd. A fürdőt Damjanich tábornok szolnoki csatájának 100 éves évfordulóján, tehát egy szűk évvel később szerették volna átadni, azonban ez csak pár hónap csúszással sikerült. Viszont az átadáskor már szó sem volt polgármesterről és főispánról, annál inkább a dolgozó népről.

Csönge Attila úgy vélte – amit néhány későbbi kép is alátámasztani látszik -, hogy az átadást követően, a Dami mögött még sokáig létezett a képen látható Felszabadulás park. Az csak akkor tűnhetett el, amikor a fürdőt elkezdték bővíteni.

A bővítés tényét is megörökítette egy fotó, amit itt az Albumban a Szolnok épült cikknél találnak. A képről azonban nem lehetett kideríteni, hogy ez a jelentős bővítés – amikor elkészült a fedett medence és fölötte a lelátó -, mikor is történt. A blogSzolnok olvasóitól kapott tippek azonban viszonylag pontosan belövik az építkezés dátumát: 1966 vagy 1967. Tehát a Felszabadulás park ekkor tűnhetett el a megyeháza hátsó bejárata elől.

És körülbelül ettől az évtől kezdve emlékezhettünk úgy a Damira – mintegy négy évtizeden keresztül -, ahogy az a legtöbb szolnoki fejében még ma is él.