Ennek a fotónak ismert olyan fekete-fehér változata, amin semmi felirat nem látható, így önmagában nehezen azonosítható, mint szolnoki felvétel. Szerencsére azonban a XIX. század utolsó éveiben megjelenik színes képeslapként is, és akkor már a tetejére odaírták: „Szolnok. Újváros”. A minden részletében azonos kép – még a gyárkémények füstjének iránya sem változott – nagyon szépen kiretusálva egy az első világháború elejéről származó képeslapon is szerepel, igaz akkor már a bal alsó sarkában van a felirat. Talán, ha nem készül újabb és újabb képeslap ebből a fotóból, eltűnik, mint beazonosíthatatlan helyen készült kép. Így azonban az iparosodó Szolnok egyik legismertebb képi bizonyítéka, illetve az egyik leggyakrabban felbukkanó, a várost az első világháború előtt ábrázoló képeslap.

Csupán okoskodás – de más magyarázatot nem találok -, hogy a fotós ebben az esetben is a belvárosi nagytemplom tornyából dolgozhatott. A kép előterében nagyjából a harmincas években épült tárház helyén egykor álló paraszti udvar, jobb oldalán pedig a tiszai átrakodást szolgáló vasúti vakvágány látható. Ha jobban megnézzük a képet, akkor feltűnik, hogy a folyó partját nem szemét, hanem az Erdély felől úsztatott rengeteg fa szegélyezi. Nem véletlen, hogy akkoriban az újvárosi ipartelep legfontosabb vállalkozásai a fűrészüzemek voltak.

A távolban lévő, füstölő kémények közöl a közelebbi szerintem a járműjavítóhoz tartozhat. A többi pedig azokhoz a gyárakhoz – pl. gyufagyár -, amelyek a kiegyezést követő aranykor idején települtek meg a megyeszékhely déli területein. Nem véletlenül, hiszen Szolnok a vasút megépülésétől kezdve kiemelkedően fontos szállítási és kereskedelmi csomópont volt.

A kép születésének lehetséges időintervallumát is a képen látható egyik „üzem” segíti meghatározni. A bal felső sarokban ugyanis ott a Hungária Műmalom ötszintes tömbje, amit 1891-ben adtak át. És, aminek 1905-ös vesztét – tehát a képnek e két dátum között kellett készülnie – éppen a profizmusa okozta. Kaposvári Gyulától tudható, a malom olyan jó minőségű lisztet őrölt, hogy az az 1900-as Párizsi Világkiállításon Grand Prix-t – azaz nagydíjat – nyert. Ám terméke annyira finom őrlésű volt, hogy a rossz szellőzésű malom levegője megtelt a lisztporral, és emiatt egy tűzben pillanatok alatt leégett. Ma az egykor ugyancsak nagyhírű Szolnoki Papírgyár üresen kongó csarnokai állnak a helyén.