2026.04.27. (hétfő)

Épül a Közgé?

Épül a Közgé?

Dátum:

Elfogult vagyok ezzel az épülettel, ám mégsem csak emiatt hozakodok most elő a Közgét ábrázoló képeslappal. Sokkal inkább amiatt, hogy joggal feltételezhetjük: a fotóból jóval a készítése után lett postai küldemény, ráadásul hosszú éveken át forgalmazták.

Elfogult vagyok ezzel az épülettel, ám mégsem csak emiatt hozakodok most elő a Közgét ábrázoló képeslappal. Sokkal inkább amiatt, hogy joggal feltételezhetjük: a fotóból jóval a készítése után lett postai küldemény, ráadásul hosszú éveken át forgalmazták.

Remélem, azzal mindenki tisztában van, hogy a Közgé – legyen is bármi a hivatalos neve az elmúlt bő évszázadban -, a város második legöregebb középiskolája, és Szolnok legidősebb szakmát oktató intézménye azzal, hogy 1911-ben nyitotta meg kapuit. Természetesen nem azon a helyen, ahol ma találjuk, oda csak valamikor a második világháború után költözhetett.

Azt is evidenciaként vagyok kénytelen kezelni – mondom, elfogult vagyok az épülettel és az intézménnyel szemben -, hogy a Baross utcai iskola a Szolnokon található bauhaus stílusú házak egyike. Amit annak köszönhetünk, hogy a folyamatosan kiépülő Baross utcai iskolasoron – polgári fiúiskola, bábaképző, gépipari – még a háború előtt kezdték tervezni a felsőkereskedelmi épületét, nem sokkal a szolnoki bauhaus legszebb darabja, a nagyposta átadását követően. Ám a kivitelezésbe beleszólt a háború, így az immár Közgazdasági Technikumot talán csak a negyvenes évek végén adták át.

Az itt bemutatott kép biztos, hogy 1957 előtt készült, bár ahogy a nyitott ablakokat elnézem, az sem zárható ki, hogy még jóval az iskola átadása előtt. Az 1957-ben azért vagyok biztos, mert a Szoborlapon, Tóth György-Gyigyi jóvoltából fellelhető Vásárhelyi Pál szobor műlapján ez a dátum olvasható a felállítás időpontjaként. Erről a képeslapról pedig nemcsak a kerítés hiányzik, de az 1955-ben felvett névadó mellszobra is.

Azt pedig, hogy a kép előbb készült, minthogy képeslap lett belőle, a kiadó bizonyítja. A hatvanas évekre jellemző, kisalakú, ám már jó minőségű kartonra nyomtatott lapot ugyanis a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata jelentette meg, amit ezen a néven csak 1957 után tehetett meg. A lap további érdekessége, hogy a Fővárosi Nyomdaipari Vállalt 23. sz. telephelyén – ahol nyomták – nem tudták, hogy mi van a képen. A hátoldali szövegen ugyanis eredetileg a Gépipari Technikum felirat szerepel, és láthatóan később, valamilyen nyomdai technikával húzták át ezt, és írták alá, hogy Közgazdasági Technikum.

Ha jól bogarászom ki a pecsétet, akkor 1970-ben küldték Szolnokról Debrecenbe ezt a lapot, tehát legalább másfél-két évtizeddel később, mint a kép készült, és minimum tíz évvel azután, hogy képeslap lett a fotóból.

Tudom persze, hogy mindez a kívülállók, de talán még sok szolnoki számára sem túl érdekes. Viszont egy hosszú hétvégén engedtessék meg nekem ez a személyes kilengés, ami talán érdekli azt az 10-12 ezer embert, akik az átadása óta ebben az épületben tanultak.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átnézünk a híd alatt

Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.