Eltűnt kávéház

Eltűnt kávéház

Dátum:

Valamikor az előző századfordulón működött egy kávéház a Baross és a Szapáry utcák kereszteződésében. Hungária volt a neve, és valahol a ma büféként működő aluljáró helyén állhatott. Hogy mikor tűnt el?

Valamikor az előző századfordulón működött egy kávéház a Baross és a Szapáry utcák kereszteződésében. Hungária volt a neve, és valahol a ma büféként működő aluljáró helyén állhatott. Hogy mikor tűnt el?

Mielőtt bárki rávágná, hogy akkor, amikor a hetvenes évek közepén az új 4-es főutat elkezdték építeni, szögezzük le, hogy addigra ez a ház már rég nem volt a helyén. A Baross utca 3. szám felszámolása kapcsán, a hetvenes évek elején készült fotókon ugyanis már azt láthatjuk, hogy az 1-es számú telek üres, kvázi park. De már a harmincas években készült képeslapokon sincs nyoma a kávéháznak, maximum az egykor annak otthont adó épületnek, aminek portálját addigra alaposan átépítették. Fura számomra, hogy a város közepéről, a múlt század elején, amikor a kávéházak a virágkorukat élték Szolnokon is, egyszerűen eltűnt egy ilyen intézmény.

Ami ezen a múlt század fordulóján készült képeslapon még megvolt, sőt az előtte álló, kamerába bámuló „tömeg” alapján azt gondolhatjuk, sikeresen is működött. A Baross utcára néző négy nagy ablaka és a Kossuth tér felé néző három hasonló portál alapján pedig azt is feltételezhetjük, hogy nem is lehetett kisméretű vendéglátóegység. Ami ráadásul – ahogy ezt a képeslap is mutatja -, tényleg jó helyen volt.

A képeslap bal szélén ugyanis Kindlovics-bazárt láthatjuk, ami a nevét részben az építtetőjéről, részben a földszintjén működő számos üzletről kapta, ami feltételezhetően komoly forgalmat generált a környéknek. Ami pedig bő száztíz évvel ezelőtt amiatt is kivételes hely volt a városban, hogy – amint itt látható – macskaköves út, járda, sőt közvilágítás is jellemezte. Arról nem is beszélve, hogy az anziksznak használt fotó tanúsága szerint tervezett fásítás is történhetett akkoriban város ezen részén, hiszen a télies képen gondosan megtámasztott facsemeték is láthatóak az út mentén. Ráadásul, aki a belvárosba jött a vasútállomás felől, annak a Hungária kávéház előtt is el kellett haladnia gyalog vagy olyan konflisokkal, amit a fotón is látunk távolodni.

Mindent egybevetve, Szolnok egyik legfrekventáltabb helyén állt egykor a Hungária kávéház. A korabeli korzó elején, ahonnan egy háznyira már akár a Kádár cukrászda is működhetett, négyre meg a Nemzeti Szálloda, földszintjén hasonló műintézménnyel. Lehet, hogy ezek okozták a Hungária vesztét?

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A jobb felső sarka a fontos

A távoli három templom és a fiúgimnázium sziluettje igazolja, hogy ez a képeslappá lett „szerkesztett” fotó Szolnokon készült. A felvétel háttere nemcsak érdekes, de képen ritka is.

A Baross a ’20-as évek végén

Néhány ház, leginkább „tornyocska” miatt könnyen azonosítható, hogy a Bauer István gyűjteményében található fotó Szolnokon, a Baross utcában készült, valamikor az 1920-as évek végén.

A Szapáry két oldala között

Az előző századforduló egyik kora őszi napján készült ez a felvétel a szolnoki Szapáry utcáról, amelyen jól látszik, hogy a két oldala között szinte ösvényeket tapostak az átkelők.

120 éves szolnoki bringás?

A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.