Nem tudom, mit gondolhattak a szomszédok a tiszavárkonyi Lukács Zsuzsanna úrleányról, akinek 1944 májusában 18 fiatalember küldte az üdvözletét a „rep. táborból”. Remélem azt, hogy Zsuzsika a falu legszebb lánya, akinek a tizennyolcak közül talán valaki nem sokkal később bekötötte a fejét.

Sajnos nem tudom, hogy mikor jelent meg az első mozaik – azaz több fotóból összeállított – képeslap Szolnokról, az azonban bizonyos, hogy a második világháború idején már bevett szokás volt a fotók ilyen módon történő újrahasznosítása. Ha jobban megnézzük ezt a Niehold Jenő helybéli dohányárudás gondozásában megjelent Szolnoki üdvözletet, akkor azt mondhatjuk, hogy a fotók többsége már korábban is megjelent önálló képeslapként. A Kőrösi úti temető templomát ábrázoló képet és a Damjanich-szobor hosszú sövényes fotóját én még nem láttam képeslapon, a többit viszont akár klasszikusnak, azaz sűrűn felbukkanónak is merném nevezni.

Szóval nem tudom, a mozaik képeslap készítése Szolnokon mikor jött divatba, abban viszont biztos vagyok, hogy a készítés mögött nemcsak gazdaságossági számítás, de némi büszkeség is meghúzódhatott. A harmincas évek végére ugyanis egyre több megmutatásra érdemes részlete volt a városnak. Ráadásul, ha jobban megnézzük, a hét kép több mint a fele olyasmit ábrázol, ami az első világháború után épült. És tegyük mindjárt hozzá: a hét képből hatot lényegében ma is elkészíthetnénk.

A bal felső sarokban a Tisza szállót látjuk a békás szökőkút felől fotózva. A kettő között már ott áll Verseghy Ferenc szobra, tehát a fotót csak a harmincas években készíthették. Ugyanez igaz az Evangélikus templomra és a Verseghy parkra is. Kicsit a Tisza-hidat is ide sorolhatjuk, hiszen bár 1912-ben épült, ám 1919-ben olyan súlyosan megsérült, hogy később újjá kellett születnie. A ma a Tiszai hajósok terén, az Országzászló előtt álló hősi emlékmű is az első világháború után készült, igaz ezt a fotót még a mai Hősök terén készíthették, ahol az emlékmű 1945-ig, azaz szűk egy évvel e képeslap postázását követően még állt.

A Tisza-híd az egyetlen, amit a 18 fiatalember az 1944 májusában tartott rep. tábor – talán repülős tábor? – után nem sokkal már nem láthatott úgy, ahogy ez a képeslap ábrázolta. A többi hat fotót viszont akár ők is elkészíthették később. Persze csak akkor, ha szerencsésen megúszták a város ostromát, nem lett részük egy kis málenkíj robotban vagy éppen nem sodorta messzire őket a világégés utolsó pár hónapja. Tényleg remélem, hogy mind ép bőrrel úszták meg a képeslap megírásakor talán még nem is sejtett borzalmakat, és valaki közülük azért tartotta fontosnak Zsuzsanna úrleány csapatos köszöntését, mert még bátorságot kellett gyűjtenie ahhoz, hogy egyedül is csapni merje neki a szelet. De biztos összejöttek, és az elmúlt hét évtizedben valahol boldogan éltek, míg meg nem haltak.