A képen látható, jórészt típustervek alapján készült házak szinte bármelyik magyar városban állhatnának, így ha nem lenne feliratozva a fotó, mi is csak bizonytalanul mondanánk rá, hogy Szolnokon készült. A három autócsoda a Várkonyin parkol a hatvanas évek végén.

A mellékelt fotó a nagyszerű és lassan világhírűvé váló Fortepan.hu oldalról származik. A szabad felhasználású képeket közzétevő oldalra, az ott olvasható képaláírás alapján, az állami tulajdonú Lechner Ödön Tudásközpontból került a felvétel, ami korábban hozzájuthatott a VÁTI jogelődjének képarchívumához. Ez volt az az állami vállalat, amely nagyon sok városfejlesztési tervet készített a szocializmus idején, és szerencsére még arra is volt kapacitása, hogy a fejlesztések ütemeit profi fotóssal megörökítse. Mivel a Fortepan.hu-n a szolnoki Várkonyi tér építéséről több fotó is található, azt mondhatjuk, hogy ez a kép még a 18 emeletes alapozása, azaz 1969 előtt készült.

A kép egyébként a Várkonyi tér számozás szerinti elejét, a mai Szolnok ispán – a fotózáskor Kun Béla – körút torkolatát mutatja. A sok függöny nélküli, illetve egyforma sötétítős ablak miatt azt gondolom, hogy a teret körbefényképező fotós az átadás körüli időkben járhatott Szolnokon, amikor a Várkonyin még kevesen laktak. És a forgalom is elég gyér lehetett, amit a frissen kialakított kereszteződés sárfelhordásai is jeleznek. Azt pedig, hogy a fotós az új házak, a városfejlesztés megörökítését kapta feladatul, az is bizonyítja, hogy a mai szánkódomb és játszótér helyén álló, régi, a Tabánra hasonlító házakból egy sem került a felvételekre, holott akkor még álltak.

Számomra a lassan félévszázados fotó igazi különlegessége azonban nem a házakban és az alakuló térben van, hanem a megörökített három autóban. Elsősorban azért, mert a hatvanas évek végén még keveseknek adatott meg az autótulajdonlás lehetősége. Másodsorban pedig azért, mert a képen látható három személyautó egyikét sem a korabeli monopol autókereskedő, a Merkúr hozta forgalomba. Ezt még akkor is kimerem jelenteni, ha a kép bal széle felőli első autót nem tudom típus szerint beazonosítani. Az viszont biztos, hogy nem KGST gyártmány, inkább valamilyen nyugat-európai modell. (Aki felismeri, nyugodtan árulja el.)

A második autóról egyértelműen megállapítható, hogy egy Tátra T87-es, azaz a Csehszlovák autóipar remeke. Igaz, még messze a KGST idők előtt készült, hiszen az első példány 1936-ban, az utolsó pedig 1950-ben gördült le a gyártósorról. A fotón jól kivehető, hogy az elől három reflektoros, 3 literes V8-as motorral szerelt, ám csak 75 lóerős, farmotoros batár megörökített példánya elég szakadt állapotú. Ami nem is csoda, hiszen egy minimum 18-19 éves járgányról van szó. Azt nem hinném, hogy az Art Deco belsővel készülő autó ennyi idősen még állami tulajdonú lett volna, inkább a kínzó autóhiány egyik megmentett magánpéldánya parkolhat a Várkonyi téren.

A harmadik, kisebb fehér autóról is nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy nem az állami cég hozta forgalomba. Az ugyanis egy BMW 700 L, azaz a bajor autógyár 1959 és 1965 között gyártott, 700 köbcentis kis limuzinja. A kép alapján elég jó állapotúnak tűnik, így talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a bajor gyár 154557 darabban gyártott kiskocsijának valamelyik utolsó példánya parkol a Várkonyin. Ami csak magánimport keretében kerülhetett az országba. Azaz vagy egy úgynevezett disszidens küldte az itthon ragadt rokonának, vagy egy kint dolgozó szerencsés hozta be. Azt persze nem tudhatjuk, hogy a képen látható példányt az első hazai tulajdonos használta, vagy megfelelő felárért eladta valakinek.

Persze nem lepődnék meg, ha a szolnoki ötvenes-hatvanas férfi korosztályban lenne valaki, aki a kép láttán azonnal megmondja, kiknek a tulajdonában volt ez a három, korabeli autócsoda. Ugyanis a hatvanas évek végén még Szolnok belvárosában is eseményszámban ment, ha egy autó feltűnt. Ha pedig az egy ritkább márka volt, azt a kissrácok sokáig számon tartották. Tehát, ha tudja valaki, hogy kié lehetett a kis BMW, az öreg Tátra, vagy a mögöttük parkoló, beazonosíthatatlan márkájú négykerekű, ne habozzon elárulni!