A Tisza szálló átadása után néhány évvel már alig készült olyan képeslap, ami a hoteltől a híd felé fordulva örökítette volna meg a néhai Tóth Tamás, azaz a mai Verseghy-parkot. Ezt az 1935-ben postázott képeslapot is ezért vettem meg. Aztán jobban megnézve feltűnt néhány furcsaság. Jó lenne, ha egyszer megszületne a park története.
A Megyeháza, a Tisza szálló, a sétány és a belvárosi híd felhajtója által határolt terület nemcsak Szolnok első, tervszerűen kialakított közparkja, de ma ismét a város egyik legnagyobb összefüggő, rendezett zöldterülete. Szűk évtized múlva létrehozásának centenáriumát fogjuk ünnepelni, így talán nem ártana nekikezdeni ennek az egy évszázadnak a történetét és változásait feltárni. A húszas évek végétől készült képeslapok alapján ugyanis egyértelmű, hogy az elmúlt száz évben nemcsak a park kiterjedése, de elrendezése és „berendezési tárgyai” is sokat változtak.
Az egy dolog, hogy ma már a Damjanich uszoda területe is hozzá számítódik, de jó lenne látni, hogy az uszoda miként foglalt el egyre nagyobb területeket belőle, illetve mi volt azon a részen 1949 előtt. Vagy érdemes lenne beszélni a néhai zenepavilon helyéről és funkciójáról, a parkot behálózó utakról, a körülötte álló és eltűnő házakról, vagy éppen a szobrairól.
Mert itt van például ez az 1935. szeptember 1-jén Szolnokról Nagykanizsára küldött képeslap. Amin persze nagyon érdekes, hogy feladójának gőze sem volt az akkor már három évtizede létező címzési szabályokról, és simán a városnak fenntartott vastag vonalra írta a címzett nevét. Meg hagyhatjuk azt is, hogy magát a lapot nem szolnoki, hanem fővárosi cég adta ki, a város akkoriban nem túl jellemző részletét megörökítve. Ám ezzel hátrahagyott egy olyan fotót, ami bennem több, a park egészére és történetére vonatkozó kérdést is felvet.
Az első, amiben szinte biztosan tévedek, de nem hagy nyugodni, hogy úgy tűnik, mintha a békás szökőkútnak, a hídhoz közelebb lett volna egy párja. Ezen a fekete-fehér, kissé homályos felvételen ez nem egyértelmű, bár akárhogy nézem, hajlamos vagyok azt látni, hogy a képet szinte megfelező ösvény túloldalán ugyanolyan nádakkal és békákkal szegélyezett medence van, mint az előtérben. Hozzáteszem, ennek sehol máshol nincs nyoma. Ugyanakkor egy ekkora parkban simán elférhetett két kút. Sőt, Szolnok 1927-ből ismert térképén is úgy látszik, mintha két medence lenne a parkban. Talán szemtanukat kellene megkérdezni, akiknek nagyjából nyolcvan év távlatából emlékeznek a park elrendezésére.
De nem ez az egyetlen furcsaság. Ezen a képen sehol sem látszódnak azok az 1926-os számmal jelölt talapzatra állított amforák, amelyek ma a Verseghy-szoborral és a békás kúttal vannak egy tengelyen. És amikről eddig azt hittem, hogy a park legstabilabb kiegészítői, mert nem mozgatták őket az elmúlt évtizedekben. Viszont, ha itt nincsenek, akkor hol vannak? Mivel a távolban a Gutenberg téri pénzügyőr laktanya tűzfala is látszik a fotón, azt mondhatjuk, hogy ez a lap csak a harmincas évek elején készülhetett. Tehát az 1926-os feliratú tálaknak ekkor már meg kellett lenniük, csak az nem világos, hogy hol álltak eredetileg.
Ezekhez képest igazán apróság, hogy ennek a ritka szögből készült fotónak köszönhetően van egy homályos képünk a Honvéd és a Damjanich utcák által határolt telken – tehát a néhai uszoda helyén – a második világháború előtt álló házról. A képeslap bal oldalán, a padokon túl, a fák alatt látszik valami belőle. Ami arra mindenképpen feljogosítja, hogy egyszer majd a Verseghy-park történetének feldolgozásakor a sorsát feldolgozzuk. Mert érdekes kérdés lehet, hogy a hídfő közelében álló ház már a háborúban elpusztult, avagy csak a Dami kialakítása miatt bontották el.
Megválaszolatlan kérdések, és azok által generált újabbak kételyekkel kiegészülve, pedig csak egy 82 éve feladott szolnoki képeslapról van szó, amit egy akkoriban felénk kalandozó fiatalember küldött a szüleinek.
