Abban egészen biztosak lehetünk, hogy 1933. július 9-én már nem úgy nézett ki a szolnoki Baross utca, ahogy a Kiss Margitné dohánytőzsde vállalkozása által megjelentetett, festett képeslapon látszik. Mikén abban is, hogy Szolnok főutcájának a végén soha sem látszottak hegyek. De hát a művészi szabadság…
Számomra a mai napig titokzatos, hogy ki lehetett Kiss Margitné, és egy női név mögé miért kerülhetett oda a -né toldalék. Mert nem ez az egyetlen szolnoki képeslap, aminek a kiadója egy bizonyos Kiss Margitné. Egyetlen tippem a dologra, hogy a dohánytőzsde – dohánykereskedés – jogát eredetileg nem Kissné, hanem a férje kaphatta. Időközben azonban Kiss úr elhunyhatott, a megélhetést biztosító üzlet pedig az özvegyre szállt, ám valahogy jelezni kellett, hogy a jog eredetileg nem őt illette.
Őszintén megmondom, nekem legalább ennyire érdekes lenne a lapot Szolnokon feladó Sanyi és József egyetlen mondatban fennmaradt – tehát alaposan továbbgondolandó – története. A hátlapra írt szövegből ugyanis úgy tűnik, hogy Sanyi előre nem tervezetten, nagy hirtelen utazott Szolnokra, amiért szabadkoznia kellett a barátja előtt, akit „kis Papám”-nak szólít. Nem tudok másra gondolni, minthogy „keresd a nőt”. Sanyinak találkoznia kellett volna Pesten Józseffel, ám közbejött egy elragadó hölgy, aki miatt Sanyi Szolnokra rohant, így mentegetőznie kellett a cserbenhagyott barátja előtt. Telefon és internet hiányában egy szolnoki képeslapon, amiből az is következik, hogy Sanyit egyáltalán nem érdekelte mi van a képen, és annak van-e még köze az 1933-as valósághoz.
A Kiss Margitné kiadásában megjelent képeslaphoz használt fotónak ugyanis legkésőbb 1927 előtt kellett készülnie. A rajta látható legtávolabbi épület ugyanis a mai megyei rendőrkapitányság, az egykori polgári fiúiskola, tetején a második világháborúban eltűnt toronnyal. Tehát nem a Fémipari, azaz a gépipari iskola, aminek később már ki kellett volna takarnia. De azt hiszem, nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az eredeti képet még az első világháború előtt, tehát bő két évtizeddel a postázása előtt készítették.
Erre pedig a legjobb bizonyíték a Mária és a Baross utca sarkán, a gyönyörű tornyos ház mellett álló, S alakot formázó fa. Ami látható azon a Gerő Ignác kiadásában megjelent és 1914. október 27-én feladott képeslapon is, amelyet tavaly decemberben mutattam be a „Bálkirálynő farmerban” című, ugyancsak a blogSzolnok Album rovatában megjelent írásban. Sőt, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nem színezett fotón azokat a fákat is azonosítani tudjuk, amelyek Kissné képeslapján már festve, színesben, lombkoronával láthatóak. Azt kell, mondjam, a két felvétel készítése között egy-másfél év telhetett el. És a látszat ellenére a festett kép fotója a fiatalabb.
Mindkét felvételt nagyjából a Madách utca cégéről, a Baross utca páros oldaláról készítették, nagyjából a mai Budapest Bank épülete mellől. Mindkét kép bal oldalán láthatjuk a Székely és Stern féle házat, amelynek helyére a hatvanas években az MHSZ, a későbbi TIT székház épült. Aztán ott a gyönyörű, tornyos ház, a mellett ma is álló földszintes épület, távolabb az Ostor utca sarkán jelenleg is látható, kontyos, egykor szecessziós bolt, legmesszebb pedig talán a Konstantin iskola tűnik fel. A jobb oldalon ott a Hősök terén emeletekkel bővített sarki épület, majd pedig a gyógyszertár különleges, vöröstéglás emeletes háza. És itt következik az a részlet, ami segít meghatározni a két felvétel korkülönbségét. A festett képen ugyanis már látható a Baross és a Kápolna utca sarkán jelenleg pusztuló, tornyos Hasznos-ház, amelynek Gerő felvételén még nyoma sincs. És, ami néhány évvel az első világháború kitörése előtt épült, tehát Sanyit tényleg nem érdekelte, hogy milyen képet küld 1933 nyarán Szolnokról Pestre.
Így valószínűleg azon a képtelenségen sem akadt fenn, hogy a szolnoki Baross utca végén egy domb íve látható. Azt hiszem, az eredeti fotót aprólékosan kifestő, de feltételezhetően nem szolnoki, Szolnokon talán soha sem járt segédnek a munka végére elfogyott a türelme, meg egyébként se tudta kivenni a távolban lévő házakat, esetleg a vasútállomást, így egy elegáns mozdulattal hegyet varázsolt az Alföld közepére. Hát, így legalább elmondhatjuk, hogy egyszer az is megesett Szolnokkal, hogy hegyek ölelésében feküdt.
