Valahol a mai Verseghy-park alatt, a folyón leúsztatott hatalmas gerendákon, a Tiszára jellemző bőgőshajók előtt. Mögöttük az utolsó, fából ácsolt szolnoki Tisza-híd, jobbra pedig egy korabeli „photoshoppal” odavarázsolt gőzhajó. Talán Szigeti Henrik készítette ezt a fotót az 1900-as évek elején.
Ki lehetett az a nyolc, viszonylag jól öltözött férfi, akik az 1900-as évek elején fontosnak tartották, hogy a Tiszán leúsztatott faanyagon állva, tulajdonképpen a folyóról a part felé fordulva megörökíttessék magukat? A kilencedik emberről, aki a kép bal széléről, a parthoz közelebbi bőgőshajó előtt figyeli őket talán sejthető, hogy valami „vízi ember”, aki vagy az úsztatott fákhoz vagy valamelyik teherhajóhoz tartozott. És kicsit félvállról figyelte a nyolc „nadrágos” embert, akik talán az Erdélyből a Tiszán érkezett fa gazdái, vásárlói vagy feldolgozói lehettek, netán csak egy korabeli különleges képre vágyó bohém társaság.
Az is igazi rejtély, hogy ebből a társasági fotóból miért lett képeslap? És, ha már a kiadó, az „Állomás tőzsde” úgy gondolta, hogy valamikor 1905 után – hiszen már nem hosszúcímzéses anzikszról van szó – képes levelezőlapot csináltat a fotóból, akkor miért tartotta fontosnak a jobb oldalon látható gőzös rámontírozását a képre? Ami nem is sikerült túl jól, hiszen látszik, hogy nem stimmelnek az arányok. Komolyan, olyan jó lenne tudni, hogy az 1900-as évek elején miért tartották fontosnak egy plusz hajó ráhelyezését a Szolnokot és a Tiszát ábrázoló, képeslappá lett fotókra. A Boriska nevet viselő, oldalkerekes gőzös illetve az itt látható Sirály nevű hajó is több szolnoki képeslapon feltűnik. Persze lehet, hogy csak a mából nézve, de a plusz hajó nélkül is rengeteg az érdekesség egy ilyen képen.
Például, hogy a Tiszán úsztatva érkező hatalmas fagerendák hogyan voltak egymáshoz erősítve. A fotó alján látszik az a keresztgerenda, ami a kép előterében lévő szálfákat egymáshoz szorította. Gondolom, ennek a keresztgerendának a hossza nemcsak attól függött, hogy milyen magas fát találtak alkalmasnak erre a feladatra, hanem a szállítási útvonal legszűkebb keresztmetszetétől is. Ami lehetett akár a szolnoki fa Tisza-híd két pillére, és a mellettük lévő jégtörők közötti távolság is. Ezek a keresztgerendák egyébként arra is jók lehettek, hogy a Szolnokhoz érkező faárut rögzíteni lehessen a parthoz. Miként ezen a képen is látható, ahogy a parthoz erősített, megfeszülő kötelek tartják a „szállítmányt”.
Számomra egyébként az is nagyon érdekes, hogy miközben a mai Verseghy-park területén nem működtek fűrészüzemek az előző századforduló környékén, mégis miért kötöttek ki ezen a partszakaszon úsztatott fát? Lehet, hogy lentebb, a szolnoki nagy Tisza-kanyar környékén, meg a „tiszaligeti” oldalon nem volt már hely? Avagy az itt megállított fa nem Budapest irányába, hanem esetleg a Zagyván fölfelé, a Jászságba került? Netán ez az a fa, amit Szolnoknak szántak és a városban használtak fel? A két hatalmas bőgőshajó – mai tudásom szerint – tejesen életszerű itt, hiszen a fotó készítésekor a park helyén még működött a Scheftsik-malom, amihez akár őrölnivalót is hozhattak a Tisza környékéről, avagy éppen készárura vártak Szolnok alatt.
Érdekes kérdés az is, vajon mennyire voltak stabilak ezek a parthoz húzott, egymás mellé kötött, hatalmas fatörzsek? Száraz lábbal is lehetett rajtuk sétálni, és beállni egy jó kép kedvéért? Ez számomra legalább olyan talány, minthogy ezt az 1909. július 11-én, Szolnokon feladott képeslapot hogyan juttathatta el a címzetthez csak a település (Vajdahunyad) és a címzett nevének (Vajk Edith) megadása mellett a Magyar Királyi Posta. Pedig biztosan eljutott, és vették a mama üzenetét Erdélyben, miszerint „holnap, hétfőn délutáni vonattal, 6 órakor érkezünk. Vendégek is jönnek, uzsonnával és friss kaláccsal várjatok”. Azaz a Monarchia utolsó éveiben úgy működött a Magyar Királyi Posta és a Magyar Királyi Államvasutak, hogy vasárnap érdemes volt egy képeslapot feladni, mert a következő napon, a közel 400 kilométerre lévő településen úgy kapták meg, hogy este hatig még friss kalács sütésére is volt elég idő. A mából nézve nemcsak rejtélyes, de működő világ is volt.
