Nem tudhatom, hogy a huszadik század elején miként tekintettek a szolnokiak az akkoriban sorra épülő iskolákra. Szerintem büszkék voltak. Legalábbis erre utal, hogy a helyi képeslapok kiadásban is érdekelt Gerő Ignácz üzletet látott a város új leányiskolájának megörökítésében.

A Rerrich Béla tervei alapján, közvetlenül az első világháború előtt átadott, akkor (is) a Templom utcában álló iskola, nemcsak a közelgő világégés miatt volt egy korszak lezárása, hanem mert a megelőző negyedszázadot Szolnok életében nyugodtan nevezhetjük az iskolaépítések korának is. Az Újvárosi, a Rákóczi úti, a Konstantin, a Verseghy, a Baross utcai fiúiskola, de az egykor a Magyar utca sarkán álló általános iskola, sőt a Sipos téri intézmény is ekkoriban épült, és akkor a város körüli tanyasi iskolákról és az első óvodáinkról még nem is beszéltünk. Ehhez hasonló iskolaépítési hullám majd csak a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek közepéig jellemzi a várost, így kimondhatjuk: a mai szolnoki iskolák többsége ebben a két időszakban épült. És tényleg jó lenne tudni, hogy az előző századforduló szolnoki polgárai mit gondolhattak arról, hogy az állam és a város rengeteget költött a közoktatásra, a jövőre. Mert ugye az is nyilvánvaló, hogy az iskolák nemcsak az épületeket jelentették, hanem sok pedagógust is a városba kellett csábítani.

Számomra egyértelmű, hogy ennek az iskolaépítési korszaknak a „koronagyémántja” a belvárosi nagytemplom tövében felépített leányiskola. És részben csak azért, mert a Baross utcán álló párját, a fiúiskolát, a negyvenes évektől a különböző rendőrségi szervezetek számára nemcsak átalakították, de eredeti külsejétől is megfosztották. A Templom utcai iskolához hasonlóan kétemeletes épület az építésekor még alig volt a városban. A torkolatnál lévő tornyos bérházon, az Obermeyer-féle házon (ma Varga), a Magyar Király és a Nemzeti Szállók épületein kívül csupán a Kossuth utcai biztosítós bérház, a Szapáry utcát lezáró Kereskedelmi Bank épület valamint a Sóház utca sarkán álló Barta-palota volt kétemeletes száz évvel ezelőtt Szolnokon. Méreteit tekintve azonban az új leányiskola volt a legnagyobb, azaz nem lehetett véletlen, hogy ezt a hatalmas épületet Gerő Ignácz is megörökíttette.

A képeslappá lett fotó 1914-ben vagy 1915-ben született, hiszen az anziksz hátoldalán ott szerepel az 1915-ös dátum. Ha jobban megnézzük a felvétel jobb oldalát, akkor valami halvány képet kaphatunk arról, hogy milyen földszintes, magastetős ház állt az iskola mögött, a derékszögben megtörő Szigony utca sarkán. Ennél talán érdekesebb a felvétel bal oldala, ahol egy fa villanypóznát láthatunk, ami egyértelműan mutatja, hogy Szolnok belvárosában az első világháború előtt már volt villamosenergia szolgáltatás. És, ha már volt villany, akkor volt közvilágítás is, bár nem könnyű észrevenni az út fölé belógatott, az említett póznához kötött lámpát. Nagy szerencsénk, hogy ez az iskolaépület szinte ma is így néz ki, köszönhetően a 2018-ban Álmosdi Árpád és Csendes Mónika irányításával elvégzett, nagyon alapos és a múltat megőrizni akaró felújításnak. Egyedül az előkert kerítése nem került vissza a helyére, amiről csak feltételezem, hogy a második világháború után nem sokkal tűnhetett el a helyről.