Az elmúlt hetekben ígéretcunamik söpörtek végig az országon, amelyek természetesen Szolnokot sem kerülték el. Ha a magyar választók memóriája kicsit tovább terjedne az aktuális évnél vagy kampánynál, akkor talán sokaknak lenne deja vu érzése. A deresebb halántékúak pedig felidézhetnék, hogy az ilyen politikai klimatikus események négyévente rá szoktak törni az országra és Szolnokra is. És, ha a magyar politikai közbeszéd nem az egybites üzenetekről és a választók teljes hülyének nézéséről szólna, akkor talán senki sem tapsikolna az újabb ígéreteket hallva, hanem nagyon-nagyon sokan feltennék a kérdést: tessék mondani, az eddigi ígéretekkel mi lett, lesz? De hát ismét nem fog történni semmi. Mert mi az ígéretek földjén szeretünk élni, ahol azonban nem a csodás jövő vár ránk, hanem az újabb és újabb meg nem valósul álmok, amik sokakat boldoggá tesznek.

Az idén félszáz esztendős szolnoki vasútállomás lassan olyan állapotban van, mint az ugyanezen a helyen álló, kettővel ezelőtti elődje, amit 1857-ben adtak át és nagyjából ötven évig szolgálta az utazókat, a végén pedig már azt mondták: jó érzésű ember nem engedi be oda a feleségét. Emlékszik még valaki arra, hogy a szolnoki vasútállomás teljes korszerűsítésére, sőt az előtte lévő Jubileumi tér átépítésére mikor jelentek meg az első tervek? És arra, hogy mit igért az aktuális közlekedési miniszter a legutóbbi önkormányzati választás kampányában a Hild téren? Hány év megy még el az életünkből az ilyen ígérgetésekkel, és ki fizeti meg a szolnokiaknak abból a versenyhátrányból fakadó kárt, amit a lepusztult vasútállomás okoz? De azért néhány elhiszik, hogy hamarosan repülőtér épül az állomáson túlra, mert a jövő logisztikája ezt kívánja?

Tizenöt év kormányzás után vaskos infrastruktúra-fejlesztési listát dobtak be a kommunikációs varázslók, amiben természetesen a szolnoki Csáklya utcai híd éppúgy szerepel, mint a szandai elkerülő, meg persze az M4-es folytatása. Valaki kiszámolja egyszer, hogy az M4-es G-nap miatti leállítása áttételesen hány emberéletet követelt a régi 4-esen, és mekkora kárt okoz Szolnoknak mindaz, ami Törökszentmiklós után 2025-ben is tapasztalható? Miközben újra és újra meg lehet ígérni, hogy Szandaszőlőst már tényleg el fogja kerülni a 442-es út, aminek építését olyan beruházás készíti elő, mint a katonai reptérhez tervezett körforgalom. És ezzel még mindig lehet haknizni azok körében is, akik a 442-es szolnoki szakaszán minden nap legalább plusz egy órát vesztenek el az életükből, hogy azokról ne is beszéljünk, akik mondjuk, Kőtelek felől közelítik meg a választókörzet központját. Ha nem csak a padláson lennének ígéretek, akkor nem tengelytörő vagy minimum felnigyilkos utak vezetnének ki Szolnokról.

Persze vannak ígéretek, amelyek talán jobb is, hogy nem valósultak meg. Nem tudják, termel már az ipariparkban a szolnoki citromsavgyár? A hatalmas beruházás, ami talán majd azzal vonul be a magyar ipartörténetbe és a szolnoki helytörténetbe, hogy ez volt az az álomgyár, aminek alapkőletételét, épülését, várost lendítő hatását a legtöbbször jelentették be. Nem tudják, készen vannak már a Jubileumi tér környékén, a Liget utcában a P+R parkolók? Ugye senki nem vitte még a gyerekét a Bajcsy utcai különleges bölcsődébe, amit pedig 2024-ben párszor bejelentettek? Mert a helyi politikusnak látszó fényelnyelők egy dolgot nagyon gyorsan megtanulnak országos kollégáiktól: az ígéretek földjének bevetését álmoknak tűnő lózungokkal. Mert a rendszerváltás óta itt (is) ígéretekkel lehet hülyíteni a választókat, hiszen a számonkéréstől soha nem kell tartani.

Ha valami csoda folytán a szolnoki ígéretek egyik pillanatról a másikra valósággá válnának, akkor éppen senkit sem érdekelne, hogy a Tiszaligeti strandfürdőt ezen az őszön sem sikerül átadni, hiszen a néhai Damjanich uszoda helyén olyan wellness fürdő működne, amilyen a környéken sincs. Emlékszik még valaki, hogy ennek a fürdőnek a látványterve egy ideig ki volt rakva a még csak épülő Rózsakert szélére? Mert ugye olyan szegények soha sem lehetünk, hogy ígérgetni ne tudjunk. De olyan hülyék igen, hogy az ígéreteket, sokszor ugyanazokból a szájakból újra és újra bevegyük. Pedig élhetnénk olyan városban és országban is, ahol csak megvalósítható – konkrét fedezettel, határidőkkel rendelkező – tervekkel, és szamon kérhető, megvalósított tervekkel lehet kampányolni.