A bimbó, a virág és a gyümölcs

A bimbó, a virág és a gyümölcs

Dátum:

Egy éven át tartó szervezés, lázas készülődés után a múlt hétvégén immár 23. alkalommal ünnepeltük a néptáncot Szolnokon. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Tisza Táncegyüttes három napra a néptánc fővárosává tette a várost.

A 23. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál ötvenegy éve, 1964-ben indult útjára. Az azóta méltán országos hírűvé váló rendezvény kezdeményezője Várhelyi Lajos, Qka volt. Idén is rangos zsűri értékelte a résztvevő tizenhat együttes táncát, koreográfiáját valamint a zenéket. A fesztiválhoz kapcsolódva Egy úton címmel párját ritkító kiállítás nyílt a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata alkotóinak munkáiból az Agórában. (A tárlat június 19-ig még megtekinthető.)

A 23. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál beharangozó kisfilmjét mintegy 1200-an nézték meg a Youtube-on, a Facebookon több ezren követték az eseményt, így nem meglepő, hogy mindennap telt ház előtt táncoltak az együttesek. Ezúttal is fontos segítséget nyújtott az eseményhez a Szolnoki Szigligeti Színház, amelyért a szervezők köszönetet mondanak Balázs Péter igazgatónak és munkatársainak.

Dr. Felföldi László néptánckutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a 23. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál zsűrijének elnöke az egykoron kislánya által rajzolt fához hasonlította a fesztivált, amelyen egyszerre található meg a bimbó, a virág és a gyümölcs. A színpadon is láthatók voltak nagyon ígéretes, a néptánc jövője iránti optimizmust erősítő ifjú tehetségek, és a koreográfia minden csínját-bínját már ismerő, kihasználó és művészi formába öntő alkotók. A hétvégi jó időnek köszönhetően a fesztivál fellépői a szolnoki színház előtti pázsiton és téren is táncra perdültek, üde, vidám, pezsgő hangulatot varázsolva a Tisza partjára.

A 23. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál koreográfusi első díját Bólya Dávid, a Tisza Táncegyüttes koreográfusa érdemelte ki. A legjobb férfi táncos Kabdebon Szabolcs lett, szintén a Tisza Táncegyüttesből, a versenyt pedig a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes nyerte.

A pénteki Múltidéző, a mindkét napon hajnalig tartó táncház, a kétnapos versenyprogram és a gála után fáradtan ugyan, de új barátságokkal és nagyszerű élményekkel gazdagabban indultak haza a versenyző együttesek. A színház előtti kézműves vásár egyik látogatójától hangzott el a mondat: „Ez egy trendi fesztivál, kár, hogy csak kétévente rendezik…”.

(A szöveg és képek forrása: ANKK)

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

A naposabb oldalról

A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.

Visszahívó város

Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.

Csak a szépre emlékeznek

Sumákolás, szívatása, a kerek cipelése a szögletes gurítása. A Magyar Néprajzi Múzeum Katonadolog című kiállításának kurátorai egykori sorkatonákat kérdeztek emlékeikről. Szelepnyitást!