A feladónak érdektelen, nekünk nem

A feladónak érdektelen, nekünk nem

Dátum:

A Gerő Ignácz gondozásában megjelent képeslapot 1915. június 24-én adta postára Szolnokon egy - feltehetően - osztrák katona, hogy hírt adjon magáról a Monarchia nyugati felében élő szeretteinek. Nem hiszem, hogy különösen érdekelte volna, mi van a lap fotós oldalán.

A Gerő Ignácz gondozásában megjelent képeslapot 1915. június 24-én adta postára Szolnokon egy – feltehetően – osztrák katona, hogy hírt adjon magáról a Monarchia nyugati felében élő szeretteinek. Nem hiszem, hogy különösen érdekelte volna, mi van a lap fotós oldalán.

Mivel azonban a lap, valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva túlélte az elmúlt évszázadot, és miután a kép készítőjének nem volt alkalma idillikus, beállított fotót készíteni, egy kis életkép maradt ránk a XX. század elejéről. Aminek további érdekessége, hogy bár a házak jórészt ma is állnak, hasonló perspektívából képtelenség lenne a képet elkészíteni. A két hídfő és a várost védő gát miatt ugyanis alaposan feltöltötték azt a pontot, ahol a fényképész állhatott, így a képen domináló sarki háznak ma majdnem a földszinti ablakaival van egyvonalban a közút. Csak mellékesen jegyzem meg, érdekes dolgok kerülhetnének elő, ha a forgalom valaha is megengedné, hogy a Szabadság tér környékét alaposan feltárják a régészek.

Mint említettem, a képen lévő házak többsége ugyanígy megtalálható ezen a helyen. A ma már Szabadság térnek nevezett közterület és a mai Balogh Kálmán – akkoriban Halász – út torkolatában ott áll az a szecessziós, tornyos bérház. A mellette lévő épület is meg van, most a munkaügyi központ található benne. Tovább haladva viszont a két kisebb ház – egyikben patika működött – jó negyedszázada tűnt el, helyükön a Varga új szárnya áll. Utánuk pedig az ekkoriban talán éppen a postát is magában foglaló Obermayer-palota, azaz a gimnázium tömbje.

Ha elnézünk a Kossuth tér felé, akkor az egykori Gorove, ma Kossuth utca végén lévő házat viszont nem találjuk már a helyén. Steiner Jakab házának a helyén ma a Kossuth tér szabadtéri színpada van. A kép bal oldalán viszont ott a megyeháza. Azonban érdemes kicsit jobban megnézni az épületet, mert akkor feltűnik, hogy előtte egy másik – már nem létező – ház áll, a mai Halászcsárda sarki bérháza helyén. Ez volt az a bizonyos Scheftsik-bazár, ami arról a városnak polgármestert adó családról kapta a nevét, akiknek a második világháború előtt városrész és utca is őrizte az emlékét.

A lapot bogarászva az is feltűnhet, hogy inkább hétköznapi fotóból, sem mint művészien beállított képből lett ez a képeslap. A jobb alsó sarokban például egy görnyedt ember felsőteste tűnik ki a korlát mögül. A sarki palota mellett pedig taligát toló kubikusok tartanak felénk. Mintha csak valami építési, karbantartási munka zajlana valahol a fotón kívül. De a Gorove utcára is érdemes alaposabban ránézni! Szénával megrakott lovas kocsi tart a városközpont felé.

Nem hiszem, hogy a szeretteiért aggódó címzettet különösebben érdekelték volna Szolnok házai vagy éppen hétköznapjai. Neki a rettentő apró betűkkel a hátlapra írt üzenet lehetett a fontos. Bízzunk benne, hogy a talán a vasúton valamelyik keleti frontra tartó katona épségben túlélte az első világháborút.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Szapáry két oldala között

Az előző századforduló egyik kora őszi napján készült ez a felvétel a szolnoki Szapáry utcáról, amelyen jól látszik, hogy a két oldala között szinte ösvényeket tapostak az átkelők.

120 éves szolnoki bringás?

A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.

Zöldár a torkolatnál

Szigeti Henrik már a „szép Tisza-hídról” örökítette meg a Zagyva torkolatot. Aki viszont postázta ezt a képeslappá lett fotót, a szolnoki vártemplom tornyát már nem láthatta ilyennek.

Szabálytalanul Deáknak

Az 1904-ben Szolnokon szolgáló őrvezető lapja a postára adás napján megérkezett Kunmadarasra. Az érvényes szabályokat ugyan megszegte, de azért erre az anziksz készítői is ösztönözték.