Szolnok legrégebben felállított és ma is látható köztéri alkotása a Szentháromság téren lévő Kálvária szoborcsoport. A belvárosi nagytemplom előtti háromszög alakú téren lévő, három „darabból” álló szoborcsoport alkotóját nem ismerjük. Ugyanakkor szinte biztos, hogy 1794-ben készítette a középen Jézust a kereszten, lábánál Mária Magdolnát, illetve a két oldalsó posztamensen Szűz Máriát és Szent János evangélistát mutató alkotást. Ha 2004-ben nem újítják fel a teret – mai nevét is akkor kapta –, és eközben nem helyezik át a szoborcsoportot a nagytemplom bejáratának középvonalától a papkert kerítéséhez, akkor ez lehetne a legrégebb óta ugyanazon a helyen álló köztéri alkotásunk is. És akkor talán a szoborcsoportot eredetileg körbe vevő kovácsoltvas kerítés is meglenne.

A legrégebb óta ugyanazon a helyen álló szolnoki közterületi műalkotás címét így a Művésztelep kerítésénél álló Damjanich-szobor érdemelheti ki. Persze csak akkor, ha a Szabadság téri Szolnoki csata emlékmű – lentebb lesz még róla szó – esetében nem tekintünk el attól a fontos ténytől, hogy a ma az útkereszteződésben álló obeliszk nem az eredeti, hiszen azt a nyolcvanas években újra faragták, az eredeti maradványait pedig a Szolnoki Művésztelepre szállították. Bevallom, hogy emiatt Radnai Béla szobrász és Gondos Imre építész alkotását tüntetném ki ezzel a címmel, még akkor is, ha Damjanich tábornok fejét az ötvenes években erősen restaurálni kellett. Mielőtt valaki felveti, ennek a képzeletbeli dobogónak a legfelső fokára azért nem kerülhet Schuster Konstantin 1898-ban leleplezett mellszobra, mert bár ma ismét a helyén van, közel hat évtizeden keresztül raktárakban pihent.

A néhai Konstantin, majd Beloiannisz úti iskolát alapító váci püspök nem rég felújított és visszahelyezett portréját a legkorábbi nem vallási vagy politikai vonatkozású szolnoki szobornak sem tekinteném. Értelmezésemben ez a cím inkább 1934. szeptember 30-án, az akkori Tóth Tamás parkban, a Tisza szálló kerítése mellett felállított Verseghy Ferenc mellszobrot illeti. Tudom, hogy az ország egyetlen Verseghy-szobra akár vallási vonatkozásúnak is tekinthető lenne, miként azt is el tudom fogadni, hogy a Trianon után feléledő Verseghy-kultusznak nem kevés politikai vonatkozása volt, ugyanakkor a Borbereki Kovács Zoltán által megformált költőben én mégis inkább a Marseillaise fordítóját, a jakobinus felkelés résztvevőjét tisztelném.

Az első nem vallási, hanem politikai indíttatású köztéri alkotásunknak a fentebb már citált Szolnoki csata emlékművet tekinthetjük, amit még Külső-Szolnok Vármegye Honvéd Egyletének kezdeményezésére állítottak fel, a még nem megyeszékhely város, még Szabadság térnek sem nevezett, legfontosabb útkereszteződésében. Borosnyai László tervei alapján ugyanaz a Gerenday Antal készítette, aki Kölcsey szatmárcsekei síremlékét is kifaragta. Alapkövét még 1868-ban helyezték el, felállítására viszont a szolnoki csata 20. évfordulóján került sor. Akkor, amikor a magyar trónon már ugyanaz a Ferenc József ült, aki alig két évtizeddel korábban, ifjú császárként jóváhagyta az aradi tizenhármak, köztük a szolnoki csatát megnyerő Damjanich tábornok kivégzését. Nagyvonalúság? Kiegyezés? Megbékélés? Avagy egy ilyen szobor nem oszt, nem szoroz?

Azt mindenesetre tényként fogadhatjuk el, hogy rendszerek jöttek, országvezetők mentek, a 48-as forradalom emlékhelyei általában a helyükön maradtak Szolnokon. Ugyanez egyébként elég kevés esetben mondható el a köztéri alkotásainkról, pedig közel kettőszázötvenet lehetne számbavenni. Amelyek közül annak a képzeletbeli, és nem túl dicső ranglistának az élére, amely a legrövidebb ideig látható szolnoki szobrokat veszi számba, a Kossuth téri Horthy István szobor kerülne. Merthogy a Szolnokon kiképzést kapó kormányzóhelyettes-pilótának halála után alig másfél évvel emeltek szobrot a város főterén. Csakhogy, mire elkészült az alkotás, bevonultak a németek, így a források szerint avatóünnepség sem volt. Szűk félévvel később pedig már a városban volt a Vörös hadsereg, így aztán csak a búsuló juhászos talapzata maradt a helyén. Vastagh György alkotásának alsó része a következő hónapokban hirdetőoszlopként funkcionált, majd egy világító vöröscsillag került rá, mígnem valamikor az ötvenes években végleg elbontották. Hogy magával a Horthy-szoborral mi lett, nem tudni, az mindenesetre biztos, hogy az ötvenes évek elején az anyagával számoltak a végül soha el nem készülő szolnoki Sztálin-szobor kapcsán.

És még mondja valaki, hogy nincs tele érdekes sztorikkal Szolnok története, illetve nincs miről meséljenek köztereink műalkotásai! Ezért is gondoltam úgy, hogy az Élő blogSzolnok következő előadása ismét a város közterületi szobraival és emléktábláival foglalkozik.