Nem tudtam, hogy Hruscsov járt Szolnokon. A Fehérház előtti egykori aluljáróról se gondoltam, hogy a hatvanas évek végén már létezett. És az Antal Imre vezette szolnoki szépségkirálynő választás sem volt meg eddig. Szerencse, hogy a közelmúlt krónikásánál, Nagy Zsoltnál, mindig volt fényképezőgép.
Nem vagyok színikritikus, nem vagyok színházi szakember, csak egy néző vagyok, akit egy előadás vagy megérint, vagy nem. Ha viszont megérint, akkor nagyon tudok lelkesedni. Példának okáért a Szigligeti Színház Ármány és szerelem című darabjáért.
Vannak színházi előadások, amelyeket nem a főszereplők visznek el a vállukon. És vannak produkciók, amelyektől semmi egyebet nem várunk, mint a könnyed szórakoztatást. A Szigligeti Színház Én és a kisöcsém című klasszikus operettjére mindkét állítás igaz.
VENDÉGPOSZT: A tavaszi Esőt Jurkovics János mutatja be a BlogSZOLNOK olvasóinak. Az írást Győrfi Sándor képei illusztrálják, ahogy az idei Eső első számát is. A helyi irodalmi folyóirat ezúttal Serfőző Simonnak szentel nagyobb teret.
A kötelező olvasmányokkal küzdők kedvenc könyve volt egykor a 77 híres dráma, a 44 híres eposz és a hasonló zanzák. Nem kellett végigbogarászni több száz oldalt egyetlen sztoriért, mert ugyanekkora terjedelmen több tucat történetet is megismerhettünk. Az Acél-sodrony is ilyen.
