A Tisza moziban, az októberi ATAFF-kor lemaradtam a Nino bárkája című új magyar filmről, és az utóbbi hetekben kétségeim voltak, hogy mikor tudom végre megnézni. Aztán a múlt héten elindult a "magyar netflix", ahol tényleg egy mozijegy áráért nézhetek hazai filmeket. A Ninoval kezdtem.
Egy szó és rengeteg értelmezés, egy társaság felhívása és százötven kiállított alkotás. És a járványhelyzet, amely félbeszakította a Szolnoki Képzőművészeti Társaság idei seregszemléjét. Ha minden jól megy, decemberben még néhány napig bolyonghatunk a Transz-on, két helyen.
Mi lesz egy színházi jelmezzel, miután lekerül műsorról a darab, amihez készült? Ez a kérdés az idén 25 éves szolnoki Jelmez-Art munkáit éppen csak felvillantó kiállítást nézegetve jutott eszembe. Egy túlzottan szerény és túlzottan rövid ideig látható kiállítás az Aba-Novák földszintjén.
A nagybetűs történelem lábjegyzetei, a világ és az ország múltjának helyi vonatkozásai. Távolról nézve. Közelről személyes történetek, a történelmünk alulnézetből, kis túlzással ismerőseink szemszögéből. Legalábbis nekem ezt jelentik a 34. Zounuk évkönyvben megjelent tanulmányok.
A színházak működésének is lehetnek közgazdasági és munkaerő-szervezési vetületei. Persze nem baj, ha ezt a közönség alig veszi észre. A szolnoki Szín-Mű-Helyben játszott A házasságszédelgő és Leánykérés című kamaradarabok nem véletlenül mennek a Kőműves Kelemennel párhuzamosan.
