Szinte lehetetlen az elmúlt évtizedből tíz olyan kulturális eseményt kiemelni, amelyeket egykor is ajánlottam, és ma se tennék másként. Egyszerűen azért, mert még egy éven belül is hatalmas a kínálat. Így egy kicsit csalok, amikor a blogSzolnok 10 éves archívumából szemezgetek.
Ritka, amikor a képzőművész apa és fia munkásságát egyszerre mutatják be. Miként az is, hogy három évtizeddel a rendszerváltás után egyértelmű legyen egy anyagról, miért volt alkotója "tiltott", vagy legfeljebb csak "tűrt". A két Szlávics László kihagyhatatlan kiállítása a Galériában.
Féltem tőle. Elsősorban a rendező és a producer korábbi munkái miatt. Másodsorban meg azért, mert nálunk nem szoktak sikerülni a saját hősöket bemutató filmek. Ám a Béres Józsefről szóló A feltaláló esetében, mintha megtört volna az átok. Izgalmas, szórakoztató és szép mozi lett.
Sokat ígért a Szigligeti Színház idei, negyedik bemutatója. Elvitathatatlan, hogy különleges is lett A mi kis városunk. Nemcsak a színészeket, de a szolnoki közönséget is kizökkenti a megszokottból. Ugyanakkor napokkal később is nehéz véleményt mondani, mert sok nyitott kérdés maradt.
A 7 nap című előadás után, amikor a szereplők megkérdezték a nézőktől, kiből milyen érzelmeket váltott ki a darab, nem jelentkeztem, hogy sírtam. Fura lett volna azon a nézőtéren, ahol rajtam kívül egy őszülő halántékú férfi ült. Köszönet sok mindenért. Sokszor történjen még ilyen!
