Lehet-e történelmi eseményekből viccet csinálni? Ezekben a viccekben kifigurázhatók-e egy kor valós figurái? Hol a határ a fikció és a valóság között? Más népek történelméből kinek van joga fekete abszurdot forgatni? Lehet ezeken vacillálni, vagy sírva röhögni a Sztálin halála című filmen.
Az előzetesek, a reklámok meg az ember saját tévképzetei könnyen tévútra vihetik a moziba járót. Ha valaki úgy ül be a Lajkó - Cigány az űrben című új, magyar filmre, hogy majd a térdét csapkodva hahotázhat, óriásit fog csalódni. Ez egy abszurd, fekete komédia, vagy inkább szomorú dráma.
Így kell egy évadot befejezni. A szolnoki Csoportterápia látszólag könnyed, vicces, zenés darab, a felszín alatt azonban megbirizgálja a nézők lelkét. A karaktereikben és az előadásban is lubickoló hat szereplő parádés alakítást nyújt. Indulhat a küzdelem a jegyekért!
"Kezdjetek el élni! Kezdjetek szeretni! Ripacsok, színészek, az élet a tiétek." Szerintem az Anna and the Barbies együttes Márti dala című szerzeményének sorai adták a szikrát Sándor Pál legújabb filmjéhez. Aminek a sztorijánál jobbra sikerült a képi világa, a színészek játéka, és a feelingje.
Tudjuk pontosan, hogy Szolnokról és környékéről hány embert hurcoltak 1944-45-ben "egy kis" kényszermunkára a Szovjetunióba? Vagy hány szolnoki katonából lett hosszú évekre kizsákmányolt hadifogoly? És hányan térhettek haza? Ezért is fontos a szolnoki Szász Attila új filmje.
