Törőcsik Mari 80. születésnapjára íródott Bérczes László beszélgetőkönyve, amiben lépten-nyomon felbukkan Szolnok. Száz év magány, Osztrigás Mici, Hegedűs a háztetőn, Schwajda György, Iglódi István, Márton Éva. És arról se feledkezzünk meg, hogy a szerző is kötődik a városhoz!
Nyári István Nyitott ablakok rózsával alkotása levett a lábamról, ahogy benyitottam a Szolnoki Galéria földszinti kiállítóterébe. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum Szolnoknak összeállított kiállítása egyébként olyan, mintha egy gyűjtő megengedné, hogy a kincsei között turkáljunk.
Nem szokásom egy héten két filmet ajánlani, de egymás után olyan magyar filmek kerültek a mozikba, amiket kár lenne kihagyni. Ráadásul egyiket se tartják sokáig műsoron - még a Tisza moziban sem -, így igyekeznie kell annak, aki elcsípné Vranik Roland Az állampolgár című filmjét.
Nem azért ajánlom megnézésre a már a Tisza moziban is futó Vakfolt című új, magyar filmet, mert annyira jó. Inkább, mert egy olyan lelkes, fiatal közösség készítette ?fillérekből?, akik egy jegynyi támogatást megérdemelnek mindazoktól, akik hisznek a hazai filmek jövőjében.
Azért jó Radó Denise rendezte klasszikusokat nézni - Jézus Krisztus Szupersztár, Padlás és immár a My Fair Lady -, mert nem megismétel és kliséket illesztget, hanem az alapokat úgy díszíti fel az ötleteivel és a mellékszereplők játékával, mint amikor a fenyőből karácsonyfa készül.