A bő száz éve zajló első nagy háborúban Szolnok "csak" hátország volt. Ahol nem zajlottak ütközetek, viszont rengeteg katonát adott, menekülteket, hadifoglyokat fogadott, illetve szenvedett és olykor ünnepelt a város. Bojtos Gábor több évnyi munkája bepillantást enged azokba a szolnoki évekbe.
Nehéz megfogni a pillanatot, amitől az emberben felébred a lelkiismeret-furdalás. Egy közösség vagy egy társadalom esetében meg pláne. Mindenesetre Török Ferenc 1945 című filmjében mindez sikerül. Amit azért kellene sokaknak megnézni, hogy ne utólag gondolkodjunk.
Tudták, hogy az ötvenes években, a Zagyván révész dolgozott? A Szegedi Tanárképző Főiskolának pedig szolnoki tagozatot működtetett? Tudja valaki, mikor lett Tallinn Szolnok testvérvárosa? Kaposvári Gyula emlékkönyvet olvastam, azaz nagy öregek között "ücsörögtem".
Nem azért sírtam a Brazilok egy-két jelenetén, mert hibás lenne a film műfaji besorolása, vagy közpénzégető bénázás menne a kamera előtt, hanem mert olykor megható, olykor fájó igazságokkal szembesít. M. Kiss Csaba a Tisza moziban is látható első játékfilmje nem tökéletes, de fontos.
Jó színészek remekül játszanak egy izgalmas, szépen fotografált, jól megírt magyar filmben. A rendező sem hazudtolja meg magát, olykor kikacsint a XIX. századból. Nem kurzusfilm, nem történelmi dráma, hanem olyan mozi, ami miközben büszkeséggel tölt el, szórakoztat is. Kincsem a Tiszában.
