Senkit ne riasszon el a cím! A Mikve, a zsidó rituális fürdő, itt csupán a helyszíne egy jól megírt darabnak. Ami tulajdonképpen bárhol játszódhatna, ahol nők találkoznak és megnyílnak egymásnak. Sokkal riasztóbb mindaz, amiről beszélnek. Talán mert hétköznapi drámák kerülnek terítékre.
A Martfűi rém kicsit a miénk is. Így nem is kell csodálkozni azon, hogy a Tisza mozi szinte teltházakkal vetítette egész hétvégén. Akinek örömet okoz, hogy szolnoki utcák tűnnek fel egy filmben, vagy szereti az igaz történeteken alapuló meséket, netán csak a jó thrillereket, ne hagyja ki.
Hét évtizeddel ezelőtt kezdődött a magyar oktatás egy érdekes, és bár rövid idejű, úgy tűnik, mégis nagyhatású kísérlete. A népi kollégiumok, ami NÉKOSZ-ként rögzült a köztudatban. Egy könyv kapcsán szembesültem szolnoki vonatkozásaival, a Mészáros Lőrinc Népi Kollégiummal.
A megyei levéltár immár három évtizede megjelenő évkönyveivel két, egymásnak némileg ellentmondó probléma van. Az egyik, hogy csak évente jelenik meg. A másik, hogy időt próbálóan vaskos és tartalmas. A 30. Zounukot is legalább annyira érdemes végigolvasni, mint várni a folytatást.
Nem vagyok magyartanár, csak írott szövegekkel babráló, mégis azt gondolom, az elmúlt két évtized legfontosabb Esőjét nyújtották át idén ősszel Jenei Gyuláék. Fő témája, a magyartanítás, nemcsak a diákokat és a pedagógusokat érinti, hanem mindenkit, aki ír, olvas, beszél. Baj van, ha csökken a számuk.
