Még van egy szűk hónapjuk, hogy egy olyan kiállítást láthassanak Szolnokon, ami így, ebben a formában december közepén megszűnik. Pedig maradhatna is, hiszen miközben 75 éves a honi ejtőernyőzés, csak 11 évvel fiatalabb az első ilyen szolnoki alakulat.
Benedek Szabolcs Focialista forradalom című könyve az eddigi legjobb regény, amit az ötvenes évekről, annak is a hétköznapjairól, a kisembereiről, a széllel együtt fordulókról és a történelmünkkel való elsumákolt szembenézésről olvastam. Letehetetlen és filmért kiált.
Nyíltszíni taps, hosszú nevetések, a végén pedig elkapott mondatok a ruhatárnál: "ez jó volt". A színpadon szinte folyamatos hangoskodás, veszekedés, ütődöttség és intrika. A történet szerint egészen egyszerű emberek a XVIII. századi Itáliában. Vagy itt és most?
Amennyire A kaktusz virága nem akar mélyen szántó gondolatokat közvetíteni, annyira tesz erre sikeres kísérletet a Szín-Mű-Hely idei első premierje, az Utazás az éjszakába. Ha valaki nemcsak nézője, de részese is akar lenni egy előadásnak, nézze meg!
Két és fél méteres betonfal, három méter vastag födém. Csak felrobbantani lehetne. De kár lenne érte, hiszen a vasútállomás környékén fél évszázada indult átépítés első eleme ma a Légoltalomtól a katasztrófavédelemig gyűjtemény otthona. Ami egyedülálló az országban.