A bolond csak én vagyok! Mert úgy ültem be a Szigligeti Színház idei utolsó bemutatójára, hogy elhittem, amit a plakátra írtak. Carlo Goldoni színművére számítottam. Így utólag belátom, harminc percre való vásári komédiából nem is lehetett volna két felvonásos zenés vígjátékot csinálni.
Elvittek a városból gimnazistákat, első világháborúban hadirokkanttá lett középiskolai tanárt, köztiszteletben álló Szapáry utcai orvost, és további legalább 1000 szolnokit egy ordas eszmére hivatkozva. A szolnoki elhurcoltak teszik igazán megrendítővé a Galériában nyílt kiállítást.
Jelenleg ez az egyetlen hely, ami Szolnokon valódi turisztikai célpontnak tekinthető. Igaz, ebből a városnak semmi, a lakóinak meg csak annyi haszna van, hogy büszkék lehetnek az országban csak itt látható gyűjteményre. Kinyitott a szandai Repülőmúzeum, de nem változott semmi.
"Aktív szereplői legyünk múltunknak és történelmünknek" - mondta Fülöp Tamás, levéltár igazgató a Hősök voltak mindannyian című kiállítás utolsó látogatási napján, amikor családias hangulatban búcsúztattuk a tárlatot. Emlékként azonban nem tárgyakat, hanem újabb érdekes történeteket vihettünk haza.
A három sárkány szolnoki adaptációjának vannak vitathatatlan erényei és érthetetlen gyengeségei. Ezekkel együtt a második felvonás okán az idei évad legfontosabb darabja. A négy főszereplő nő, Radó, Gombos, Császár, Lugosi pedig ismét nyomatékosítják, hogy Szolnokon színház működik.
