Árad a folyó, hozza hozzánk a fentebbi szakaszok mentén élők szemetét. Valamit lerak belőle, valamit felvesz a mi szemetünkből, és viszi tovább, amíg bírja. Huszonhárom éve majdnem kinyírtuk a folyót. Évente egyszer emlékezünk is erre. A maradék 364 napban pedig ugyanúgy szemétlerakónak és kukásautónak használjuk, mint évtizedek óta mindig, amióta csak szemetet termelünk. A Tisza takarít. Helyettünk. Mi meg ezt tekintjük természetesnek.
Ha nem olvastuk volna a városvezetők diadalittas FB-bejegyzéseit, nem jártunk volna soha a Felső-szandai réten a bevásárlóközpontok környékén, akkor is pontosan tudhatnánk, hogy a közelmúltban Szolnok új gyorsétteremmel "gazdagodott". Brit tudósok már Szolnokon is vizsgálják, hogy a gyorséttermek csomagolóanyagainak terjedési sebessége és az éttermektől mért távolságuk mitől függ. A Tiszaligetet alig egy hónappal a nyitás után már elérték. Azaz már ott is nyomot hagyott a fejlődés.
Kár érte. A RepTár és a néhai tárház között, közvetlenül a Tisza-parti sétány mellett lassan, de biztosan pusztul az egykori szolnoki teherpályaudvar - szerintem - legalább százéves felvételi épülete. Alternatív hajléktalanszállónak tűnik, miközben az önmaga vasutas múltjára, a néhai tiszai hajózásra büszke város egyik ékszere is lehetne. Gazdagok vagyunk, hogy hagyjuk pusztulni. Vajon mi épül majd a helyén?
Remélem jó szórakoztál, és a kezeid sem sérültek meg! Őszinte leszek: engem zavart a felesleges durrogtatásod, ami sokakat megijesztett, gyerekeket álmukból vert fel. Utállak, mert a hülyeségeddel frászt hoztál a kutyákra is, és egyáltalán nem ment fel, hogy a saját pénzedet cseszted el. És igen, most még le is bunkózlak. Mert a szilveszteri hejehujád után addig már nem jutottál el, hogy eltakarítsd a szemetedet. Majd a közös pénzből megteszik. Klassz lesz az új év is veled.
Nagyjából a Szapáry út közepén, a néhai Ságvári Művelődési Ház és a Népfront székház között, a Deák Ferenc terünkhöz vivő kis köz egyik oldalán áll ez a minimum 125 éves ház. Már a 19. században is ott volt a szolnoki korzón, de nem biztos, hogy még néhány év múlva is ott lesz. Építészetileg talán nem képvisel komoly értéket. Az azonban biztos, hogy az évek óta folyamatosan romló állapota miatt az utca és egyben Szolnok csúfsága is. Amit tehetetlenül kell szemlélnünk. Amíg össze nem dől?