Az 1945-ben felállított Szovjet katonai emlékművet a szolnokiak 1956. október 26-án ledöntötték. Mivel azonban korábban több képeslapra is rákerült, még az ötvenes évek végén is postáztak olyan üdvözletet, amin ez volt látható.
A Budapesten működő Vegyiműveket Szerelő Vállalat Anyagbeszerzési Osztályának küldték üdvözletképpen ezt a képeslapot 1963-ban Szolnokról. A színes kép érdekessége nemcsak az egyedi beállítás, de a két korabeli autó is.
A Csillám Üveg-Porcelán bolt hetvenes évek eleji helyének meghatározása apropóján kaptam ezt a fotót egy blogSzolnok olvasótól. Nemcsak mára eltűnt házakat, de a Szolnoki Olajbányász Zenekar bő négy évtizeddel ezelőtti felállását is megörökíti a kép.
Alig egy évvel a trianoni döntés után adta fel képeslapját a szolnoki állomáson Attila. A címzett, németes vezetéknevű édesanyja, akinek magyarul üzent Temesvárra, azaz a címzés szerint már Timosoarara. Kézbe vehető történelem.
Szerencsére nem vagyok járatos ilyen épületekben, így csak megérzésre mondom: az ország egyik legszebb környezetében áll lassan fél évszázada a szolnoki MÁV kórház. Ami valamikor kedvelt képeslap téma is volt, így az anzikszok megőrizték az épületnek azt újkori képét, amit mi már sose láthatunk.