Az ehhez az 1915-ben kiadott, de csak 1917-ben postázott képeslaphoz használt eredeti felvételt valamikor 1905 és 1912 között készítette valaki a Tisza bal partjáról, a Móricz-ligetből. Meglehetősen magas vízállásnál, valamikor kora tavasszal, így jól látszik nemcsak a rakpart, de a három templom körül álló többi ház is.
"Szívemre hallgatok: egy nevet súg nekem... És a név visszhangja: szeretem, szeretem!!" Lehet-e üzenettel ennél szebbé tenni egy képeslapot? Ami 117 évvel a postára adása után önmagában is gyönyörű. Milyen jó lenne tudni, vajon Volf Gizella úrhölgy miként reagált anno Gödöllőn erre a Szolnokról kapott, egyáltalán nem diszkrét üzenetre!
Fiumében is megtudhatták 1911 tavaszán, hogy a szolnoki Fasor képeslapra kívánkozott fasorát nem sokkal korábban, az utca rendezése miatt kivágták. A mából nézve talán ennél érdekesebb az a nagyjából negyven ember - jórészt mezítlábas gyerek -, akiket az ismeretlen fotós megörökített.
Mit szólt volna Damjanich tábornok 1849 nyarán, ha valaki azt mondja neki, hogy halála után 65 évvel mi, magyarok még mindig az osztrákokkal összevarrva masírozunk egy minden addiginál nagyobb háborúba? A történelem nem ismer ilyen kérdéseket. De akkor mi köze a tábornoknak az első világháborúhoz?
Az ünnepek körüli munka- és szabadnapok átrendezése miatt a blogSzolnok szempontjából ez hétfő szombat. Ha pedig szombat, akkor illik új képet feltölteni az Album rovatba. Éppen 317. alkalommal. Egy olyan képeslapot választottam - szerintem 1908-ból -, ami jól mutatja, mit lehet szeretni ezeken a régi felvételeken.
