A XX. század elején legalább két, önmagát bazárként megjelölő, korabeli „üzletközpont” is volt Szolnokon. Az egyik a Szabadság téren, a ma már épületként sem létező Scheftsik-bazár, a másik pedig a Baross és a Szapáry sarkán, jelenleg is álló Kindlovits-féle. De mitől volt bazár egy bazár?

A XIX. század végén fejlődésnek induló vidéki városokban azok a nagyobb házak kapták a bazár nevet, amelyeket építtetőik úgy alakítottak ki, hogy földszintjükön – általában az utcafrontra, ritkábban egy belső udvarra, olykor átjáró udvarra néző – üzleteket lehessen nyitni. Ha tehetősebb volt a befektető – és egyben az adott település is -, akkor a földszinti üzlethelyiségek fölé legalább egy szintnyi bérlakás került, ha pedig nagyon jól ment, akkor a kettő között irodaszintet – orvosoknak, ügyvédeknek – alakítottak ki, illetve a lakóemeletből lett több. Jellemzőjük, hogy építésük idején a települések forgalmas vagy dinamikusan fejlődő pontjaira kerültek, ám a legritkább esetben a városok szűken vett központjába.

Igen, fel lehet kiáltani, hogy ezek a bazárok a mai plázák elődeinek is tekinthetőek. Azzal a különbséggel, hogy a szórakoztató funkció – például éttermek – még nem jelent meg bennük, továbbá a forgalmat sem a belső folyosóikra, hanem az utcafrontra szervezték. Arról nem is beszélve, hogy küllemükben talán jobban illeszkedtek a korabeli városképbe, mint kései utódaik. Amelyekkel azonban azonos cél mentén jöttek létre: több üzletet egy helyre koncentrálni, hogy azok egymásnak is forgalmat generáljanak, így magasabb bérleti díjért lehessen kiadni azokat, azaz a befektetések gyorsabban térüljenek meg.

Szolnok első ilyen bazárja – szerintem – a Szabadság tér sarkán álló Scheftsik-féle lehetett, ami talán már az 1880-as évekre elkészült. És akkor rendkívül jó helyen volt, hiszen szemben állt vele a postahivatal, mellette a megyeháza, mögötte a vásártér, na és persze közel a híd, ahol nemcsak a helyiek, de rengeteg átutazó is megfordult.

Van egy olyan gyanúm, hogy a második bazár nem a mellékelt képeslapon látható Kindlovits volt, hanem a talán pár évvel korábban átadott Városháza. Még akkor is, ha ilyen lealacsonyító nevet soha nem aggattak rá. Azonban építésének költségeit mégiscsak a földszintjére koncentrált üzlethelyiségek bérleti díjából fizette ki a város, emeletén pedig lényegében irodák voltak.

A legjelentősebb szolnoki bazár azonban a mellékelt, körülbelül száz éves képeslapon látható Kindlovits-féle volt. Ami a XIX. század utolsó évtizedében épülhetett, az éppen csak kiépülő szolnoki korzó, a Szapáry és a vasútállomásra vivő Baross utca sarkán. Ott, ahol a városban legelőször kövezték le az utat és a járdát, jelent meg a közvilágítás, majd a vezetékes víz, később pedig a csatorna. Az ismeretlen Kindlovits zsenialitását mutatja, hogy bazárja bő 120 esztendeje áll, miközben körülötte sorra tűntek el a vele egykorú vagy akár később felhúzott házak.

Ezen az 1911 után készült – a kép bal szélén látható, hogy a Kádár cukrászdán már emelet van -, festett képeslapon jól látszik, hogy az első világháború kitörése körüli években éppen hét vagy nyolc különálló üzlet működött a bazárban. Miközben az emeletén elegáns polgári lakások lehettek, amelyekben ekkor már villanyvilágítás, sőt akár vezetékes telefon is lehetett. Feltételezem, hogy ez a képeslap ebben az esetben sem az épület szépségeinek megörökítésére született, hanem valamiféle reklámcéllal. Mert az akkor már akár negyedszázados Kindlovits-bazárnak is kellhetett a vizuális cégér.