Szolnok múltjáról nem lehet úgy írni, hogy ne akadjon a kezünkbe Kósa Károly valamelyik írása, blogbejegyzése vagy egy általa közzétett fotó. Több évtizede foglalkozik a város történetével (is), ismereteit pedig a saját honlapja mellett több szolnoki vonatkozású blogon is megosztja.
Tóth György nélkül kevesebbet tudnánk a városról. A nem tősgyökeres, de bő négy évtizede itt élő Gyigyi ugyanis aprólékos munkával gyűjt össze mindent a szolnoki szobrokról. Munkája eredményeként, jelenleg 83 szoborról olvashatunk a Szoborlap.hu oldalon.
Rácz Márton, miközben karmester versenyeket nyert, az ország és a világ több színházában és koncerttermében vezényelt, 10 éve zenei vezetője a Szigligeti Színháznak. A Légy jó mindhalálig premierje előtt beszélgettünk többek között a színész és a karmester viszonyáról.
Az Andante Borpatika és Gasztrokultúrház kitalálója és működtetője szerint a hagyományos éttermek ideje lejárt. A Tiszai hajósok terén lévő vendéglátóhely éppen ezért sokkal több, mint egyszerű étterem, programjai okán a város egyik kulturális központjának is nevezhetjük. Nedbalek Csabával beszélgettünk.
Nem akar a szerző és a darab elé tolakodni, de reméli, megrendülten állnak majd fel a szolnoki Liliom nézői az előadás végén. Kiss József rendezővel az idei első bemutató mellett az új évadról is beszélgettünk a Liliom díszletének világításpróbája közben.