A színészet és a színház dicsérete? Szembesítés a megöregedés problémáival? Az őszinte szerelem győzelme? A mindennel és mindenkivel kufárkodók felmutatása? Sok fa áll ebben az Erdőben.
A csend miatt zárok be. Végleg. Meguntam hallgatni. A Kosztarika valamikor duruzsolt. Ide nemcsak inni, de találkozni meg dumálni jártak az emberek. Ma meg?
Mindössze három bucka a különbség a szolnoki vasútállomásról kiadott fekete-fehér és színes képeslapok között. A három bucka minden bizonnyal az utólagos színezéskor tűnt el a képről.
A száz éve elhunyt Papszt Piroska révén Szolnok is „látható” a Néprajzi Múzeum Vágatlanul című kiállításán, ami azonban számomra nemcsak a régi fotók, de a létrejötte miatt is különleges.
A „900 éves Szolnok” jubileumi évre jóval a megnyitása előtt elkezdtek készülni, amit a mellékelt négyképes anziksz is igazol. Hiszen ezt már 1974 nyarán postára lehetett adni Szolnokon.
Az Otthonunkért a Cukorgyári Lakótelepért Egyesületet hamarosan, többségében nem „őslakosok” alapítják meg, akik azonban Szolnok egyik ikonikus szegletéért már eddig is sokat tettek.
Pataky Attila, Deák Bill vagy éppen Tóth Gabi és GwM választások előtti, a kulturális miniszter általi kitömésének kiderülése közben ne feledkezzünk meg a szolnoki kedvezményezettekről!
Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.
A blogSzolnok Album rovatában jelent meg egy fotó a vasútállomástól induló konflisról. A kép hátulján ez szerepelt: „Szolnok utolsó konflisa, 1966”. A közös emlékezet azonban mást mond.
