A Nürnbergi per idején játszódó, két létező személy viszonyára koncentráló film nemcsak fontos, de legalább annyira magyar is, mint amerikai. Szentendre Németország, Budapest Nürnberg.
Milyen jó lenne tudni, ki lehetett ez a négy, teniszütőket szorongató fiatal hölgy, akiket egy csokornyakkendős úr társaságában Szolnokon, a mai Tiszaliget alatt örökítettek meg 1933-ban.
Mekkora város lesz, lehet Szolnok 2050-ben, ha igazak az előrejelzések, miszerint Magyarország lakossága addig további 10%-kal csökken. Tartalékok? Vonzóvá tétel? Vagy kisebb lélekszám?
A Tisza szálló úszómedencéjében kezdtem a napot, majd a néhai Sztálin téren sétáltam el a vármegyeházáig. A Dózsa György úti megállóban szálltam villamosra. Tovább álmodtam régi álmokat?
Emlékeznek még az M8-as autópályának arra a nyomvonaltervére, ami valahol Szolnoknál kapcsolta volna az M4-hez, azaz új utat nyitott volna nekünk Nyugat felé? Sokszor eszembe jut.
Az Otthonunkért a Cukorgyári Lakótelepért Egyesületet hamarosan, többségében nem „őslakosok” alapítják meg, akik azonban Szolnok egyik ikonikus szegletéért már eddig is sokat tettek.
Pataky Attila, Deák Bill vagy éppen Tóth Gabi és GwM választások előtti, a kulturális miniszter általi kitömésének kiderülése közben ne feledkezzünk meg a szolnoki kedvezményezettekről!
Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.
A blogSzolnok Album rovatában jelent meg egy fotó a vasútállomástól induló konflisról. A kép hátulján ez szerepelt: „Szolnok utolsó konflisa, 1966”. A közös emlékezet azonban mást mond.
