Szolnokról a legtöbb képeslap úgy maradt fenn a XX. század első évtizedeiből, hogy a vasúton átutazók – és várakozók – küldték azokat innen szerte a Monarchiába. A mai Kossuth Lajos utca elejét megörökítő lapot Szeben megyébe postázta Kőnig Emília hódolója, aki másfél órát várt Szolnokon.

A Szolnok szinte még friss malterszagú főutcáját ábrázoló, helyi kiadású anzikszot az ismeretlen fiatalember úgy küldhette 106 évvel ezelőtt az állomásról „Millikének”, hogy valószínűleg meg se nézte, mi van a képes oldalán. Miként abban is biztosak lehetünk, hogy a még tömegközlekedés nélküli városban – holott akkor már tíz éve akár villamos is csilingelhetett volna a Baross utcán – nem is látta a fotón szereplő házakat. A szolnoki vasútállomáson töltött másfél óra ugyanis nem lett volna elég arra, hogy onnan a megyeházáig elsétáljon, aztán meg vissza, és esetleg a képeslap hátulján ígért másnapi levélben beszámoljon városunk fejlődéséről. Ami 1914-re ugyan lelassult, de a korábbi évek miatt lehetett volna miről mesélni.

Mert például a Gorove utca eleje, az Arany János utca és a Szabadság tér között nagyon sokat fejlődött csak abban a bő húsz évben is, ami az utcák elnevezése és e képeslap feladása között eltelt. Ha valaki járt itt 1890 környékén, akkor maximum a már másfél évtizede álló Megyeházát, illetve a bő harmincéves Obermayer-féle, kétemeletes bérházat láthatta, földszintjén a Magyar Királyi Posta hivatalával. Amennyiben az 1910-es évek elején újra Szolnokra érkezett, rácsodálkozhatott, hogy milyen szép szecessziós palotát húzott fel a Mezőgazdasági Takarékpénztár (1899-ben az Arany János út sarkán). A megyeszékhellyé tett városban megadták a módját a Törvényházának (1891-ben az akkori Werbőczy út sarkán). Sőt, már a millennium éve óta Kaszinójuk is van a szolnokiaknak, ami ráadásul részleteiben nagyon hasonlít az új Országházra. És bizony nézegethette a Magyar Általános Biztosító modern bérházát a bíróság mellett, ami a környék épületei fölé magasodó tetejével jól érzékeltette a tőke erejét.

Mivel Szolnoknak ez a része az elmúlt száztíz évben „alig” változott – eltekintve a bíróság 1924-es emeletráépítésétől – nemcsak a házakra érdemes rácsodálkozni. Hanem például az Arany János utca elejénél lévő, lényegében a mai Kossuth utca közepén álló villanyoszlopra is. Ez jó mutatja, hogy 1910 körül még meg nem fordult senkinek a fejében, hogy pár évtizeddel később itt automobilok fognak hömpölyögni, és nemcsak az a villanypózna, de a pár éves fasorok is útban lesznek. De hát a fotó még akkor készült, amikor – miként az emlegetett villanyoszlop tövében látjuk – taligával történt a csomagok és küldemények kiszállítása a városban, illetve fiákerek jelentették a személyszállítás legkényelmesebb módját. Miközben közvilágítás, kiépített járdák, kövezett úttest, sőt, szerintem telefonok is szolgálták a szolnokiak kényelmét.

Az ismeretlen, de nagyon illedelmes fiatalember 1914. április 29-én járt a szolnoki vasútállomáson. Hogy hová tartott, miért kellett másfél órát várakozni, az nem derül ki az anzikszból, ami tulajdonképpen csak egy gyors üzenet volt a másnapra ígért, hosszú levél előtt. Szeretném hinni, hogy a fiatalember a következő években nem járt újra Szolnokon, mert akkor jó eséllyel valamelyik frontra tartott. Vagy, ha mégis, akkor szerencsésen hazatért Nagydisznódra, ahol König Emilia megvárta, még akkor is, ha e lap postázása után alig fél évtizeddel, az a hely már egy másik országban volt.