2026.01.15. (csütörtök)

1xVolt

Utcasoroló (58.): Damjanich utca

Az előző századfordulón még fontos közlekedési út lehetett, hiszen a hídfőket és a különböző állatpiacokat kötötte össze. Aztán Szolnok első közparkjának a kialakításával csökkent a forgalma, majd az uszoda miatt ismét sokan jártak arra. Ma három ház, egy parkoló és némi park a Damjanich utca.

Utcasoroló (57.): Barát tér

Senki ne keressen Szolnok mai utcajegyzékében ilyen nevű közterületet, mert 121 éve használták utoljára az elnevezést. Pedig a tér ma is létezik a Konstantin és a Petőfi utcák találkozásánál. Sőt, itt található a város legérdekesebb fa emlékoszlopa. És még az új nevére is lenne javaslatom.

Utcasoroló (56.): Aradi utca

Ez a legalább százötven éves utca mai nevét Trianonnak köszönheti. Korábbi elnevezései pedig arra utalnak, miként lett a városszéléből lényegében Szolnok belvárosa. Van néhány nevezetessége, bár érdekesebb, hogy remekül őrzi az elmúlt másfél évszázad szolnoki lakóház építési szokásait.

Utcasoroló (55.): Pozsonyi út

Mivel Szolnok lakóinak legalább negyede ezen az utcán keresztül érheti el a tágan vett belvárost, a többi városrészt, illetve a közlekedési csomópontokat, a Pozsonyi utat nyugodtan nevezhetjük településünk egyik ütőerének. A meglehetősen hosszú utca két jól elkülöníthető részre tagolható.

Utcasoroló (54.): Nagy Imre körút

Négy évtizede létező közterületünk, amely 23 éve viseli az egykori miniszterelnök nevét. A korábbi névadóhoz persze sokkal több köze volt, hiszen Dr. Csanádi György nemcsak kommunista miniszter volt, pár napig Nagy Imre 56-os kormányának a tagja, de a hazai vasúti közlekedés megújítója is.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum