A kilométerköveket valószínűleg az ókori rómaiak találták fel, amikor még minden út Rómába vezetett. Természetesen nem több ezer éves, de azért a legtöbb épületünknél régebbi és még valóban kőből készült közúti távolságjelzőket Szolnokon is találhatunk. Talán megőrizni is érdemes lenne őket.
Szolnok egyik legrégebbi utcája, aminek persze semmi köze nincs ahhoz, hogy az elmúlt másfél évszázadban kilenc néven említik. Mai elnevezése természetesen összefügg a színházzal, bár maga a teátrum nem ebben az utcában áll. És nem ez az egyetlen furcsaság a Szigligeti utcában.
Amikor még működtek, észre se vettem őket, olyan természetes és elválaszthatatlan részei voltak a városnak. Most meg, hogy magukra hagyottan árválkodnak, sok minden eszembe jut róluk. Elsőként a Nagysándor József utcai, egykori szolnoki kenyérgyárról.
Tekinthetjük a város leghosszabb zsákutcájának, hiszen a vasút felőli vége lényegében zárt. De ez igazságtalan lenne Szolnok egyik városrészének közlekedési és építészeti tengelyével szemben. Még akkor is, ha száz éves sincs az első hivatalos neve.
Szolnok utcái, ha megfelelően közelítünk hozzájuk, elképesztő történeteket mesélnek. A Sóház utcát és a Tiszaparti sétányt összekötő köz, ahol hivatalosan egyetlen épület sem áll, például a török kori várost is megidézi. A Szegedi Kis István közről beszélek.
