(NYÁR) Magyarázatot nem tudok adni az okára, de Szolnokon sok utca viseli orvosok nevét, ami számomra szimpatikus. Ennél már csak az tetszik jobban, amikor egy közterület kifejezetten szolnoki kötődésű személyről van elnevezve. Ha pedig még köze is volt az illetőnek az adott utcához, az különösen kedves.
(NYÁR) Úgy tűnik, sok rendszeresen erre járó a nevét sem ismeri. Aki mégis, az meg nem pontosan tudja megmondani, miért és mikor is kapta a Jubileum nevet. Pedig több tekintetben is számtalan városi leg köthető ehhez a közterületünkhöz. Ráadásul a város egyik kapuja.
(NYÁR) Az átlagfizetés ezer forint körül lehetett, egy Zsiguliért 80 ezret, egy szandai építési telekért 30-40 ezer forintot kértek, de a fagyi csak ötven fillér volt. Igaz, amikor ezek a képek készültek, fagyit még biztosan nem lehetett kapni Szolnokon. Danka István fotói segítségével utazunk az időben.
(NYÁR) A sokak által Centrum-sarokként emlegetett Nerfeld-palota 1969. április 11-én égett le. A megrongálódott épületet azonban csak később tüntették el teljesen, hogy aztán a ma ott álló sarokház kerüljön a helyére. Danka István jóvoltából a bontásról és az építésről is maradtak fenn képek.
(NYÁR) Nem tudom, akad-e olyan kezdő taxis a városban, akit rá lehetne szedni, hogy a Budai Nagy Antal utca valamelyik háza elé kérünk autót. Turistákat viszont simán az őrületbe kergethetnénk azzal, ha a Hild János teret kerestetnék velük.