Ültem a pártház előtti buszmegálló padján 1986-ban, és néztem a május elsejei felvonulókat. A következő évben viszont iskolai pólóban, kötelezően vonultam, és integettem a Kossuth téri tribünnek.
Vannak olyan épületek a városban, amelyek sokkal többre lennének érdemesek, mint amit ma mutatnak. Némelyik csendesen meghúzódik az utcákon, némelyik viszont visszataszító sebként mutatja magát. Például az egykori Aranylakat a Liget bejáratánál.
A Tiszaliget gyerekkoromban nemcsak a strandról szólt. Voltak ott olyan egyéb attrakciók is, amik szerintem minden srácot lázba hoztak, akik a hetvenes-nyolcvanas években arra jártak. Ma már talán csak az erdei tornapálya maradványai fedezhetők fel. Pedig volt például egy haditechnikai park is.
A műemlékekben nem bővelkedő városok az ilyen épületeket általában különösen becsben tartják. Szolnokon viszont évtizedek óta csap pusztul a város utolsó nemzeti szecessziós stílusban épült palotája az Arany János és Kossuth Lajos utca sarkán. De mi köze Párizshoz és a Fiumei úti iskolához?
Ez az épület szűk negyedszázadig töltötte be eredeti funkcióját, ám hiába telt el lassan újabb huszonöt év azóta, hogy már nem az állampárt és csatolt részeinek székháza, mégis a legtöbben úgy emlegetik Szolnokon: a pártház. Vagy "fehérház", ami arra is utal, hogy ez volt anno a hatalmi központ.
