Hruscsov újra Szolnokon, az első Költészet napi rendezvények záróeseménye a városban, Radics Béla és az Atlantis együttes fellépése a Ságvári Endre Művelődési Házban, illetve ötféle ízesítésű hűsítő palackozása a megyeháza melletti Lengyel légió utcában. Színes Szolnok 1964-ben.
Több dolog indokolhatja, hogy egy város életében egy álom soha sem valósul meg. Eleve hazugság volt, komolytalan volt, a sok gondolatkísérletből másra esett a választás, elfogyott a pénz, a szándék. Van, amiért nem kár, és van, amiért az: például a Baross utcai 300 férőhelyes emeletes garázsért.
A Tisza szálló, a Szigligeti Színház, a Szolnoki Galériává lett egykori zsinagóga és talán a Zagyva-parti tízemeletesek művészi fémképei maradtak ránk ezen a legalább félszázéves réz cigarettatartón. Az egykori használati és dísztárgyat a Képcsarnok Vállalat szolnoki üzletében vehették egykor.
Az egyik jelvényről tudható, hogy a KISZ Alföldi Olajipari Bizottsága rendelhette meg 1975-ben, a másikról viszont csak tippelni lehet a népies motívum miatt. Mindenesetre a két apró jelvény is jól mutatja, hogy a 900 éves jubileumra megszámlálhatatlanul készültek az emléktárgyak Szolnokon.
A mai nagyik tinédzserként még úgy twistelhettek a Járműjavító Művelődési Házának Ötórai teáján, hogy az anyukák a terem szélére állított székekről tartották szemmel a fiatalokat. Hat évtizeddel ezelőtti március, amikor már alapozták a MÁV kórházat és éppen felújították a hajóállomást.
