Az iszonyatosan korán elhunyt Schwajda György személyében azt a nagyszerű embert gyászolom, aki megmutatta nekem, hogy mi a színház, mit jelent a groteszk, és akire mindig úgy fogok emlékezni, mint aki miatt újságíró lettem. Ha valaki még emlékszik arra a "kis koszosra", ami két évtizede a színház helyén állt, akkor az tudja: Szolnok is mennyit köszönhet Schwajda Györgynek.
Ezen a hétvégén nagyszabású programokkal emlékezik Szolnok az eddigi legnagyobb tiszai árvíz tízedik évfordulójára. Meg arra, hogy volt néhány olyan nap, amikor semmi más nem számított csak Szolnok. És a városért össze is lehetett fogni. Lehetne erre sűrűbben emlékezni?
Kezembe akadt ez a 2000 áprilisában, a Tisza és a Zagyva torkolatáról készült fotóm. Akkor valahogy nem tűnt annyira hátborzongatónak a látvány, mint most, 10 évvel később. És eszembe jutnak a saját történeteim azokról a napokról, amikor Szolnok nélkül egyik adón sem lehetett híradó.
Az ország huszonkilencedik, tizennyolcadik, de akár hetedik legmagasabb épülete is lehet a Ságvári és Ady Endre utak kereszteződésében tornyosuló vízügyi székház. A helyezés attól függ, hogy az épület 65 vagy 71 méter magas, és melyik listát nézzük. Az azonban biztos, hogy Szolnok második legnagyobb házában jártunk.
Március elején helyére került a világhálón a blogSzolnok, március közepén pedig egy szolid reklámkampány is elindult a népszerűsítésére. De mindez kit érdekel? És ki az, aki ezt csinálja? Nagyon szubjektív interjú. Amolyan "Előszó helyett".
