Egykori Szövetség, Domus, Tallinn mozi, Nemzeti szálló, MHSZ székház, Student, tárház. Vagy éppen a hosszasan üresen álló belvárosi üzlethelyiségek. Magáningatlanok, amelyek nemcsak a városképre, de talán a városiak közérzetre is hatással vannak. És súlyos érdek-háromszögekben állnak.
Legenda, hogy a szolnoki Közlekedési Műszaki Egyetem (KME) a hallgatók 1956-os szerepvállalása miatt szűnt meg. A hat szolnoki helyszín közül kiválasztott, a későbbi Tiszaliget helyére tervezett campus építése inkább az ország gazdasági helyzete miatt maradt álom.
Amikor szóvá tettem, hogy a szolnoki önkormányzati képviselők nem tudnak mit kezdeni a pedagógusok megmozdulásaival, azt reméltem, a tetteik felsorolásával fognak cáfolni. Egy részük továbbra is úgy tesz, mintha nem történne semmi ("strucc"), másik részük pedig sértődötten üzenget.
Szolnok azon városok közé tartozik, amelyeknek több centruma is van. Szolnokon ez minden bizonnyal azért alakult így, mert nehezen dőlt el a hatvanas években, hogy a valamikori piacteret (Kossuth tér) új városközpont váltja fel. Számtalan olyan tervvel, amely aztán csak álom maradt.
Remélem, hogy ez egy létező építészeti jelenség! Szolnoki különlegesség? És akkor ezzel nagyjából mindent el is mondtam az általam "szolnoki fedeles kapunak" nevezett "dologról", amivel sokfelé találkozni a városban. De nehéz rendszerezni, megmagyarázni, megindokolni. Csak néhány kép.